épületek tervek debrecen hotel

Rendkívüli élményt adó épület lesz a megújuló Aranybika

sebesp | 2015.09.27
A debreceni Aranybika régi szárnya teljesen megújul és valamelyest átalakul, az 1976-ban épült rész eltűnik és a helyén egyedi, kézműves munkával megvalósuló új szárny épülhet fel.

Egyelőre azonban az építkezés, az átalakítás, a tervezők, a tulajdonos és a városháza együtt gondolkodásánál, a koncepcionális elképzeléseknél tart.

Keresik a megoldást, de néhány konkrétum azonban már elhangzott a Boros József tulajdonossal és Bordás Péter tervezővel folytatott beszélgetésen a Napló TOP 100 Klubjában. Az elképzelések szerint az Aranybika régi épületét teljesen felújítják, a most is meglévő 120 szállodai szobát korunk színvonalára hozzák, a Bartók-teremből és a Víg moziból konferenciaterem lesz, az utca szinten pedig a jelenlegi állapottal egyezően üzletek kapnak majd helyet.

A modernista stílusban épült északi szárnyat lebontják és helyére, immár nem a patinás szálloda részeként, egy önálló, 8 szintes apartmanház épül. Itt a mínusz egyedik szinten gépkocsitárolót, a földszinten üzleteket, az első emeleten wellnessközpontot létesítenek, a többi szinten apartmanok lesznek. Az új épület a kor csúcstechnikáját és technológiáját képviselő, egyedi, kézművesipari, textilszerűen leborított, leginkább üvegből készült alkotás lehet a jelenlegi elképzelések szerint. Mint azt Bordás Péter hangsúlyozta, az ötlet megvan, most keresik a kivitelezési megoldást.

Forrás: www.haon.hu

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...