épületek cikk

Terek a tanulásért


AdVe | 2020.11.12

Talán az épített környezet befolyásolja a leginkább kézzelfoghatóan gyermekeink oktatását. Egy szlovákiai kisfalu most példát mutathat mindnyájunknak arról, egy általános iskolát és óvodát rejtő épületet hogyan érdemes a tanulás szolgálatába állítani.

Itthon sem ismeretlen jelenség, hogy egy falu elöljáróinak egykori kúriájából óvodát vagy iskolát alakítottak ki. A szlovákiai Vlkanovában (Farkaspetőfalva) álló épület is erre a sorsra jutott. Mivel eredeti funkciója másra tette alkalmassá, számos átalakításon esett már át, hogy eleget tegyen egy iskolaépülettel szemben támasztott elvárásoknak. A jelenlegi bővítés kellett azonban ahhoz, hogy igazán barátságos és a tanulók fejlődését szolgáló épület szülessen belőle. 

A klasszicista kúriát nem az államosítás időszakában, hanem még az 1930-as évek derekán alakították iskolává. A kis falu lakói nagy erőfeszítések árán nyitották meg állami népiskolájukat. A nagyon régóta várt iskola először a szomszédos Badín (Erdőbádony) fiókintézményeként működött, de jól jelzi a falu életében betöltött jelentős szerepét, hogy már 1939-ben önállóvá vált. A második világháború viszontagságai a régi kúrián is nyomot hagytak: 1944-ben hónapokig kaszárnyaként működött. Az azóta eltelt évtizedekben számos belső és külső rekonstrukción esett át, az utolsó, egyben legjelentősebb 2018-as, a mai korhoz igazodó átalakítás során pedig végre tudatosan építették fel a tanulói környezetet úgy, hogy az a diákok egészségére és teljesítményére a lehető legjobb hatással legyen.

A tetőtér átalakításánál a tervezők elképzelése egy modern, funkcionális környezet létrehozása volt, amely az egészségre gyakorolt pozitív hatása mellett a tanulók és a tanárok munkáját is támogatja. Ehhez a gondolathoz a rolóval felszerelt VELUX GGL prémium felső kilincses tetőablakok két sorban való beépítése illett a leginkább, amelyek egyszerűen működtethetők és alacsonyra telepíthetők (a padló síkjától akár 80 cm-re is), így hatalmas üvegfelülettel láthatták el a helyiséget. A VELUX ThermoTechnology™ hőszigetelési rendszer az ablakszerkezetben alkalmazott 100%-ban újrahasznosítható EPS hőszigetelő anyag segítségével kiváló energiahatékonyságot biztosít, miközben a beépített szellőző folyamatosan gondoskodik a friss levegő utánpótlásáról – e kettő pedig döntő egy iskolaépületben.

„Új tantermek és modern közösségi terek kerültek a felújítás után tágassá és világossá vált tetőtérbe. A VELUX tetőtéri ablakoknak köszönhetően gyönyörű kilátást, sok fényt és könnyű kezelhetőséget; valamint árnyékolókat és automata szellőzőrendszert kaptunk. A tetőablakokon keresztül iskolánk együtt él, együtt lélegzik a környezetével” – mesélte lelkesen Drahomíra Kotočová, az iskola igazgatója.

„Sikerült a történelmi épület és a jelenlegi, modern iskola elemeit kellemes egésszé kapcsolnunk” – tette hozzá az építész; és valóban: otthonos, mégis inspiráló belső tereket hoztak létre a tetőtér bővítésével. Ezek a tágas és szellős helyiségek nemcsak tanulók és tanárok kényelmet szolgálják, de kialakításuk és – a tetőablakoknak köszönhetően – kiemelkedő világosságuk a diákok koncentrációját is segíti.

(X)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások