hír belsőépítészet DVM group Hard Rock Cafe

Twisted Double – Budapest Dallama

Megnyitott a Hard Rock Cafe Budapesten


Csépé | 2011.12.19
Több, mint egyévi tervezés és kivitelezés után 2011. december 14-én, szerdán, megnyitott a Vörösmarty téren, Magyarország első Hard Rock Cafe-ja. A tervező a DVM group.

A nagy múltú Pesti Hazai Első Takarékpénztár épületét Alpár Ignác tervezte, és 1915 óta ékesíti fővárosunkat. Jelenleg az ide tervezett bevásárlóközpont még nem nyitott meg, az épület azonban immár ismét teljes pompájában gyönyörködteti a bevásárló utca elején sétálókat.

A Hard Rock Cafe a tér sarkán helyezkedik el, mintegy 1100m2 alapterületen, 5 szinten. A belsőépítészeti, építészeti tervezését teljes mértékben a DVM group csapata végezte, és  sikerült egy itthon egyedinek számító, izgalmas, Hard Rock Cafe-életérzést sugárzó enteriőrrel meglepni a látogatókat. A tavaly ősszel elkészült első belsőépítészeti koncepciók után további hét hónapra volt szükség ahhoz, hogy a mai megjelenésnek megfelelő végső tervek elkészüljenek. Egy ilyen összetett munkánál nem szabad elsietni a dolgokat, sőt: minden újabb nap jobb és jobb végeredményt jelent. A DVM group már a kezdetektől versengett a kivitelezői munkák elnyerésért, amely a tervezési folyamat végére már nem volt kérdéses a Hard Rock Cafe számára sem.

Az első Budapesti Rock Glamour Cafe központi lépcsőterének jelentőségét kiemeli a Twisted Double – Budapest Dallama képzőművészeti alkotás. A tervezők ötlete - amely szerint a magyar fiatal művészgenerációt támogassa a Hard Rock Cafe olyan módon, hogy egy egyedi képzőművészeti alkotást valósít meg - azonnal elnyerte a beruházók tetszését. A 30 művészt meghívó pályázatra beérkező művek zsűrizésére - híven a zenei vonulathoz - Kiss Tibort, a Quimby alternatív rockegyüttes képzőművész frontemberét is meghívták. Végül Baditz Gyula szobrászművész és Láng Tamás grafikusművész pályázati anyaga nyerte el a zsűritagok tetszését. Így állhat ma e gyönyörű és izgalmas duplaspirál-gitár fém alkotás a Cafe központjában, válaszként a falakon elhelyezett relikviákra.

A kivitelezés nehézségeiről általában nem szokás beszélni, s valóban egy olyan esetben amikor a tervezés és a kivitelezési is egy céghez - a DVM grouphoz - tartozik, ezen nehézségek kevésbé érintik a megrendelőket. Pedig ha végiggondoljuk, hogy milyen összetett a feladat mikor az egyes anyagok a világ minden részéről, úgymint Olaszországból, Németországból vagy az Amerikai Egyesült Államokból érkeznek, valamint egyes speciális részek elkészítéséért külföldi teameket is be kell vonni, akkor mindenképpen elismeréssel kell a mindig háttérbe szoruló kivitelezőket is említenünk.

A szerdán megnyitott Hard Rock Cafe minden téren méltó új tagja a láncnak, és bizony kemény munkával - alkalmazkodva a hibátlanul felújított emblematikus épület adottságaihoz és maximálisan kihasználva azokat - sikerült egy újabb ékszert létrehozni itthon, ami reményünk szerint jó hírvivője lesz Magyarországnak.

A FIABCI díjas DVM group az egyik legismertebb hazai projektmenedzsment és belsőépítészeti cég Budapesten, amely több mint 15 éve tölt be vezető szerepet a magyar piacon irodai, ipari és kereskedelmi területekre specializálódva.
Fotók: Burger Barna

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások