Födelmesi Tamás | 2018.05.24
Az építészt egy meglévő épület áttervezésével bízták meg.

2006 tavaszán az építtetők azzal a kéréssel fordultak az m3 Architekten építészirodához, hogy a Zurich folyó partjára tervezzenek egy házat számukra. A tervezési területen már korábban állt egy családi ház, amely a folyóra nézett. A tervezés a szokásos módon, hatósági egyeztetéssel kezdődött, asorán összevetették az építtető kívánságait és a hatósági szabályozásokat. Mivel a hatóság csak a meglévő épület bővítését engedélyezte, így a tervezés ebben a mederben folyt tovább. Csak a részleges bontás és az újjáépítés jöhetett szóba – viszont így is egy új és korszerű épület született. Először a földszint magasítása történt meg annak érdekében, hogy a helyet kapó funkcióknak megfelelő magasságot biztosítsanak.

Ez az átalakítás már az egész épület tömegarányát és térarányait is megváltoztatta. Az épület egy fagerendázatos konzolt kapott az első emeleten, amely fedett teraszt hozott létre a földszinten. Az épületben a földszinten található a nappali zóna, amely kapcsolatban áll a fedett nyitott terasszal, innen csodálatos kilátás nyílik a tóra.

Az éjszakai zóna az emeletre került, így funkcionálisan is nagyon jól elkülönül a nappali zónától, jó tervezői döntés volt. Az emeleti szobák mindegyike rendelkezik terasszal, ahonnan szintén az épületet körülvevő tóban és tájban merenghetünk.

Az épület továbbá energetikailag is a megfelel a legújabb követelményeknek, geotermikus energiával fűtik, illetve komplett szellőztetőrendszerrel is rendelkezik.

Tömegformálásában és arányrendszerében egy komplex, jól formált végiggondolt épület született. A homlokzati anyaghasználat környezetbe illeszkedő, továbbá dicséretes a tudatos anyaghasználat a beton és a fa. A kis beton előtetőkonzol megfelelően jelöli meg a bejáratot, és ugyanez a betonfelület köszön vissza a teraszon és a támfalakon is.

Építészek:  m3-architekten
Helyszín: Meilen, Svájc
Építés éve: 2006-2008
Forrás: m3-architekten.ch

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások