cikk eecfa kelet-európai építési piac

Ukrajna újra az EECFA 8 építési piacának előrejelzései között


buildecon | 2023.06.28

Megjelent az EECFA idén nyári építési piaci előrejelzése 2025-ig, melyben a háború kezdete óta most először kísérelt meg az EECFA előrejelzést készíteni az ukrán piacra. 

Az EECFA (Eastern European Construction Forecasting Association), mely idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, 8 kelet-európai ország építési piacára készít előrejelzést. A kelet-európai régióban a 2025-ig tartó építési előrejelzés Törökország és Ukrajna esetében pozitív, míg Oroszországban végig borúlátó. Törökországban a februári földrengések utáni újjáépítés a fő mozgatórugó, míg Ukrajnában sok múlik azon, hogy milyen gyorsan és milyen hamar sikerül a megrongálódott állományt helyreállítani.

Oroszország

Tavaly az orosz gazdaság viszonylag nagy ellenálló képességet mutatott a szankciók negatív hatásaival szemben. Az egyik növekedési pont a vártnál sokkal jobb teljesítményt mutató építőipar volt. Oroszország „kelet felé fordulása” az új külpolitikai-külgazdasági viszonyok között intenzív infrastruktúra építést követel meg – ez okozta tavaly az építési piac bővülését. Az előrejelzési horizonton viszont csökkenést láthatunk majd a lakásépítés negatív tendenciái és a mélyépítésben várható némi visszaesés miatt. Ez utóbbit a tavalyi magas bázis okozza. 

Törökország

Törökországban az idén május 14-én és 28-án tartott választások után a líra értéke csökkent, mely finanszírozási nehézségeket okoz azon építési projekteknél melyek import anyagok felhasználására szerződtek. Az első negyedévben az erős belső kereslet és az alacsony kamatlábak miatt éves szinten gyorsult a gazdaság és az építőipar is talpra állt. A februári két földrengés 11 tartományban hatalmas emberáldozatot követelt és több mint 300 000 épületben és infrastrukturális létesítményben okozott kárt. Mivel a kormánynak törvényi kötelessége helyreállítani az épületeket és az infrastruktúrát, az építőipar növekedése fel fog gyorsulni az elkövetkező években.

Ukrajna

Ha idén véget érnek a harcok és Ukrajna megőrzi területi integritását, a háború utáni újjáépítés több száz milliárd dollárba fog kerülni. Körülbelül 3 millió ukrán otthonát rombolták le és az infrastruktúra körülbelül egyharmada rongálódott meg. A háború masszív károkat okozott az építőiparban és teljes helyreállítás csak a háború befejezése után várható. Jelenleg az állami és helyi szintű kompenzációs programok és jelzáloghitel-programok segítségével a viszonylag biztonságos területeken megsemmisült vagy megrongálódott lakások, illetve nem-lakáscélú és kritikus infrastrukturális létesítmények részleges építése folyik. A fő kihívás azonban az építőanyagok akut hiánya (többek között üveg, cement, azbeszt, gipsz). Az építkezés újraindítása javítja majd az ország háború utáni gazdaságát, munkahelyeket biztosít, növeli az építőanyag gyártást és új vállalkozásokat hozhat létre.

Forrás: EECFA Forecast Report 2023 Summer

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások