UNESCO világörökségi helyszínek Németországban 10.

Kubikus formák, függönyfalak, dominánsan fehér színek, gazdaságos térkiosztás, funkcionalizmus. Ezekkel a szavakkal lehet legjobban leírni a Bauhaus-stílust, melynek előképe és ellentéte a szecessziós építészet, utózöngéje és torzszülöttje pedig a panelházas építkezés.

A Bauhaus egyedisége abban rejlett, hogy fennállásának 14 esztendeje alatt (1919-1933) olyan új látásmódot képviselt, mely képes volt egyrészt egy új építészeti stílust adni, másrészt túlterjeszkedni Németország határain és a fennálló hatalom ellenére utat mutatni a modern építészgenerációknak. Ha csak az alapító és a legfontosabb oktatók nevét sorolom, máris impozáns listát kapunk: Walter Gropius, Paul Klee, Vaszilij Kandinszky, Moholy-Nagy László, Forbát Alfréd, Ludwig Mies van der Rohe. Mellettük persze ott vannak a szép karriert befutó növendékek, akik közül sokan oktatóvá is váltak. A legismertebb közülük a pécsi születésű Breuer Marcell.

A funkcionalizmus jelszavát kezdettől fogva zászlajukra tűzték, de az első években érdekes módon még egyáltalán nem foglalkoztak építészettel. Rajz és festészet, tér- és formaalkotás, kézimunka és műhelymunka, bútor- és díszlettervezés, iparművészet és mindenféle egyéb társművészet szerepelt az első évek tanmenetében. A megalapozott ismeretek birtokában aztán a weimari kezdeti évek után Dessauban öltött testet a Bauhaus, hiszen Gropius tervei alapján itt épült fel és nyitott meg az iskola 1926-ban.

Kívülről és belülről bejárva ezt a mai szemmel is újító szellemiségben megálmodott épületet, levonhatjuk a következtetést, hogy a 20. század modern és egyre torzabban modernné váló építészetének csírái mind ott voltak a Bauhaus megszületésénél.

Csakhogy itt – a későbbi korokkal ellentétben – még mindennek oka, okozata és szerepe volt. A Bauhaus iskolaépület emiatt egy korszakalkotó csúcs, amellyel remekül harmonizálnak a néhány száz méterre hangulatos fásított környezetbe telepített tanárlakások is. Ezek közül sajnos többet bombatalálat ért a második világháborúban, így ma papírmasé-hangulatú rekonstrukciók állnak a helyükön, de pl. Moholy-Nagy László „mesterlakása” eredeti formájában húzódik meg a fák között.

A Bauhaus nem akart felesleges díszítést a homlokzatokon, így egyfajta szecessziós-ellenmozgalomként is tekinthetünk rá. De azok az ötletek, amelyek a tér minél ésszerűbb és sokrétűbb felhasználása terén jelen vannak, máig hatóan és kortalan módon épültek be több építészgeneráció munkáiba.

A Bauhaus hatásáról külön cikket lenne érdemes írni. Magyarországon Pécsett és Budapesten található a legtöbb ilyen stílusú épület, ami érhető is a pécsi születésű és a Bauhaus iskolában tanuló (és oktató) építészek magas száma miatt (pl. a már említett Breuer Marcellen és Forbát Alfrédon kívül Molnár Farkas munkássága jelentős).

Gropius és Breuer Marcell már a második világháború előtt a tengerentúlon folytatta pályafutását, tehát ez is egy érdekes jövőbeni vizsgálat tárgya lehet, hogy milyen mértékben hatott az Egyesült Államokban a Bauhaus-stílus, melynek legnagyobb elismerése kétségkívül 1996-ban következett be, amikor a weimari és a dessaui Bauhaus-helyszínek felkerültek az UNESCO világörökségi listájára. Ezzel minden idők egyik legfiatalabb keletkezésű világörökségi helyszíne született meg.