exkluzív épületek tervek cikk blog városháza park Károly körút Kiskörút

Ezt is láthatnánk a Deák térről: egy merész terv a Károly körút átépítésére


Zubreczki Dávid | 2019.10.29

Mit szólnátok hozzá, ha a Kiskörút és a Gerlóczy utca sarkán egy akkora toronyház állna, mint az Anker-palota? Az új főpolgármester ismét szóba hozta a Városháza tér kérdését. Bár ő csak parkosításról beszélt, eszembe jutott, hogy a terület átalakítására hány terv született már. Megmutatom a legutóbbit.

Régi vesszőparipám, hogy Budapestnek nincs főtere. Még leginkább a Vörösmarty teret szokás így emlegetni (amelynek megható titkot rejtő szobráról nem is olyan rég írtam), de azért az mégsem az igazi.

Torony, templom, városháza – valami ilyesmik a klasszikus főterek kellékei.

A budapesti városházának van ugyan egy csöpp tornya, még templom is akad mellette, csak épp a tér hiányzik. Ehhez tudni kell, hogy a főváros önkormányzata egy soha be nem fejezett épületben működik. Ugyan a háznak eredetileg csak a hátsó traktusa hiányzott, de a város úgy fejlődött körülötte, hogy a "hátulja lett az eleje". Ma a Károly körút sokkal fontosabb, szebb és forgalmasabb út, mint a viszonylag jelentéktelen Városház utca. Az utóbbi felé néz a főhomlokzat és a főbejárat, a Kiskörút irányába meredeznek csonkán a befejezetlen szárnyak. Az előttük levő területet ráadásul az utóbbi évtizedekben lezárták, és elég felháborító módon az a képviselők privát parkolójaként működött. 

Az átalakítására számtalan terv született az elmúlt száz évben, ezekre most nem is térnék ki, ebben a cikkben többüket bemutattam már. Egyiket a világháború söpörte el, a másikat a válság sodorta félre. Mindenestre tökéletes "játszóterep" maradt építészeti ötleteléshez, tervezgetéshez. Egy ilyet küldött nekem Kenéz Gergely egy jó éve, aki a diplomamunkájában készített egy tervet a Városháza tér "befejezésére". Konzulense Karácsony Tamás volt, akivel azután együtt indultak a budapesti Csontváry Múzeum ötletpályázatán is.

Szóval egy évig tologattam a témát, de most hirtelen aktuálissá vált, hiszen Karácsony Gergely, az új főpolgármester bejelentette, hogy fontos szimbólumnak tartja a parkoló újbóli megnyitását parkként.

Kenéz Gergelyék tervének legfontosabb eleme egy toronyház a Gerlóczy és a Károly körút sarkán (kortárs könyvtár), valamint egy árkádos épület (múzeum), amit hátrébb húzva, a Kiskörúttal párhuzamosan terveztek. Gyakorlatilag nem bontanának le semmit, az új épületek – kiváltképp a múzeum – nem is igazán kerülnek kapcsolatba a Városházával.

Ami tetszik

Nagy előnye a tervnek, hogy valahogy lezárja a Gerlóczy-Kiskörút sarkot, kijelöl egy fontos pontot, bevezeti a parkot. Ráadásul úgy teremt új térfalat, hogy az az árkádok miatt átjárható marad. Tehát nyitott is, meg nem is.

Az előbbi azért fontos, mert egy ennyire jelentős központ – Európa egyik leglátogatottabb fővárosának főtere és városházája – érdemel egy építészeti jelet, egy kiemelt pontot. Persze ennek nem kell feltétlenül toronynak lennie. Az utóbbi – az árkádos múzeumépület – pedig azért tetszik, mert két régi problémát old meg egyszerre: legyen közpark végre a parkolóból, de valahogy a körúti homlokzatok vonalát is helyre kellene állítani.

Ügyes a játék az árkádokkal: a boltívek és a szögletes formák az út túloldaláról, a Madách tér épületeiről köszönnek vissza, de megtalálhatók a környező épületeken is. Szinte mindegyikkel igyekszik valamilyen kapcsolatot teremteni. Tetszik a könyvtár átgondolt belső tere – főleg az aula –, még akkor is, ha nem vagyok benne biztos, hogy szükségünk van egy Kortárs Könyvtárra, főleg ezen a helyen.

Ami nem tetszik

Előnyei ellenére szerintem nem ez az eddigi legjobb terv, ami ide született. Hiányzik a toronynak, és annak formájának indoklása (még akkor is, ha általában toronypárti vagyok amúgy). Ezzel a külsővel kifejezetten agresszíven jelenik meg ez a magas épület, nem hiszem, hogy a budapestiek többsége örömmel fogadná.

Az árkádos épület már szerethetőbb, viszont – talán a kapcsolódás hiánya miatt – nem szünteti meg a befejezetlenség érzését, ami mindig is belengte ezt a környéket. A funkciókat (könyvtár, múzeum) is esetlegesnek érzem, de ez már másodlagos, hiszen itt egy beépítési tervről van szó. 

Ami miatt fontos

Ugynakkor provokatív volta miatt igenis oda kell rá figyelni, hiszen rávilágít egy csomó problémára, amivel foglalkoznia kell majd a tervezőknek, akár a köztér, akár a közpark funkció fog dominálni ezen a helyen. Egy szimbolikusan és városszerkezetileg is fontos helyen ugyanis nem csinálhatom meg azt, hogy egyszerűen beültetem az egészet növényekkel, és – ha nem is szó szerint, de képletesen – tűzfalak között kialakítom a főváros központi parkját. 

Nagyon fontos lesz megszünteti a "hátsó udvar érzést". Nagy kérdés, hogy születik-e igazán jó terv erre. Ti hogy látjátok?

Kenéz Gergely és Karácsony Tamás terveit itt lehet böngészni.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások