sebesp | 2018.09.02
Határidőre elkészült a Telekom székház. Az ország legnagyobb irodaházát két és fél év alatt építette fel a Market, a Telekom dolgozói hamarosan kezdhetik a beköltözést.

A fejlesztő Wing Zrt. átvette az elkészült Telekom székházat a kivitelező Market Zrt-től – értesült a Magyar Építők. Az eredeti határidő szerint fejezték be a munkát, a használatbavételi engedély jogerős, tehát megkezdődhet a bútorozás és beköltözés.

Az ország legnagyobb irodaháza 104 000 m2-es, alapkövét 2016 őszén rakták le. A Market számos rekordot megdöntött a kivitelezés során, s olyan bravúrt hajtott végre, melyre más magyar magasépítő cég nemigen képes. Ezek közé tartozott például a bejáratnál felállított hét, 22 m magas pillér, vagy a több mint 15 000 m2 felületű, elemes üveghomlokzat.

A hét-, illetve nyolcemeletes épület felső szintjén az irodák mellett kávézót, valamint tetőteraszt építettek. Az irodákat az alsóbb szinteken open office-ként alakították ki, melyet vezetői szobák, teakonyhák, pihenőrészek osztanak kisebb egységekre. A két kiszolgáló konyha és az 500 fő befogadására alkalmas étterem mellett helyet kapott az épületben egy 300 fős konferenciaközpont és számos tárgyaló is.

Az egyik épületrész felső szintjén fitneszközpont, a másik tetején pedig futópálya várja a munkahelyi stresszt mozgással feloldani vágyókat. Utóbbi tetőn a zöldfelület mellett egy mesterséges tavat is létrehoztak. Az épület alatt háromszintnyi mélygarázs, valamint zuhanyzóval és öltözővel ellátott kerékpártároló várja az épületbe költöző 4 500 dolgozót.

A székház építészeti terveit a TIBA Építész Stúdió készítette.

Forrás: Magyar Építők

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások