tervek Budapest One Etele Plaza fenntarthatóság Kelenföld Paulinyi-Reith & Partners Reith András

Okospláza, futurisztikus irodaház, fenntarthatóság

Épül a jövő Kelenföldje


MagócsiAnikó | 2018.10.19
Nagyszabású építkezések formálják át Kelenföldet. A pályaudvar nyugati oldalán a Budapest One különleges, hullámos formavilágával egyszerre kelt dinamikus és harmonikus látványt, míg a vasút túloldalán épülő Etele Plaza egész Újbuda kereskedelmi- és szórakoztatóiparának kiemelkedően fontos láncszemeként épül.

A kelenföldi pályaudvar és környéke a 2014-ben elkészült felújítási munkák óta folyamatosan fejlődik, melyben a 4-es metró végállomása is kiemelt szerepet játszik. Kelenföld egy nagyszabású városfejlesztési folyamaton megy keresztül, melynek részeként több jelentős beruházás is zajlik. A fenntartható megoldásairól ismert építész cégcsoport, a Paulinyi-Reith & Partners által a területre tervezett épületek bár nagyban eltérnek egymástól, ki is egészítik egymást.

“Szakmai kihívásnak és megtiszteltetésnek érezzük, hogy Budapest első jelentős városrehabilitációs projektje, a Corvin-negyed fejlesztésében való meghatározó szerepünk után most a főváros nyugati kapujává váló Kelenföld fejlesztéséhez is hozzájárulhatunk szaktudásunkkal” – árulta el Dr. Paulinyi Gergely, a cégcsoport elnök-vezérigazgatója.

A vasút egyik oldalán, az Etele tér szomszédságában épülő Etele Plaza a lakótelep házai közé ágyazódva a környék kiemelt kereskedelmi és szabadidős intézménye lesz. A minden irányból jól megközelíthető épület homlokzati kialakítása visszafogott, mégis jellegzetes. Az egymásra pakolt ajándékdobozokat idéző geometrikus külső lágy belső vonalvezetést rejt.

A Futureal-csoport által fejlesztett épület a BREEAM zöld épületminősítési rendszer Very Good minősítését tűzte ki célul, melyhez a Paulinyi-Reith & Partners fenntarthatósági stratégiai partnere és szolgáltatója, az ABUD (Advanced Building and Urban Design) végzett fenntarthatósági tanácsadást és tervezéstámogatást. Az intézkedések között szerepelnek olyan jól bevált környezettudatos megoldások, mint az épület felszerelése hőszivattyúval ellátott légkezelő gépekkel, amelyek éjszakánként átszellőztetik azt. A P-RP által tervezett épület árnyékoló rendszerrel ellátott üvegteteje télen is elegendő természetes fényt biztosít, míg nyáron véd a túlmelegedés ellen.

A vasút túloldalán, a főváros nyugati kapujának szánt Budapest One irodaház első ütemének építkezése zajlik. Az ikonikus megjelenésű épület szokatlan, szalag formája a parametrikus tervezéssel támogatott optimalizálás eredménye. Az épület alaprajzát és homlokzatát úgy alakították ki, hogy a lehető legkedvezőbb beépítést tegye lehetővé. Az elsőre szabálytalannak tűnő forma mögött így valójában egy szabályos rendszer húzódik, a különböző ívhosszok mindegyike az 1,35 méteres modulra optimalizált, ami a szokványos irodai méret a belsőépítészetben az irodai berendezések kialakítása során.

Az üveghomlokzatnak köszönhetően igen magas lesz a természetes megvilágítás aránya a belső terekben, az előregyártott homlokzati panelek pedig a kivitelezés pontosabb ütemezhetőségét és gyorsaságát segítik. A körpanorámás épület értékét tovább emeli a remek hangszigetelésű belső udvar, ahol vízfelületek, nagy fák, köztéri szobrok és képzőművészeti alkotások között relaxálhatnak az iroda dolgozói és a környékbeliek egyaránt.

Dr. Reith András, a P-RP fenntarthatóságért felelős igazgatója elmondta: “Munkatársainkkal a fenntarthatósági stratégia kialakítása során arra törekedtünk, hogy kiválasszuk a legoptimálisabb beépítést, melynek érdekében különböző vizsgálatokat hajtottunk végre. Megnéztük többek között a szél áramlását, a benapozást, a szoláris potenciált, az akusztikai hatásokat, és a parametrikus tervezés módszereivel nagyszámú változatot megvizsgáltunk, míg végül kialakult a jelenlegi épület. Az ABUD által végzett fenntarthatósági vizsgálatok eredményeit figyelembe véve optimalizált beépítés a záloga annak, hogy az épület már az építészeti eszközök által is fenntartható legyen, energiahatékony módon működjön.”

A tervező csapatnak mindemellett több tekintetben sikerült az elvárt számokat meghaladnia. A megrendelő által meghatározottakhoz képest például 120 parkolóhellyel több fog elkészülni a Budapest One-hoz kapcsolódóan, miközben kerékpártárolóból majdnem kétszer annyi valósul meg. Mindezeken felül az irodakomplexum tervezési munkálatai során a kialakításra kerülő közösségi terek méretére is kiemelt hangsúlyt fektettek, így összesen több mint 1000 m² közösségi használatra tervezett tér épül majd meg.

A vasút két oldalán megvalósuló két épület funkcióiban kiegészíti egymást. Az Etele Plaza a környék lakói mellett a Budapest One mintegy 6.000-10.000 dolgozója számára biztosít majd kikapcsolódási, vásárlási, étkezési és egyéb szolgáltatási hátteret, illetve válhat Budapest nyugati szolgáltatási kapujává mind a vasúton, mind pedig a közúton érkezők számra. 2013-ban a Budapest One irodaház és a vasútállomás közötti területre – az általános városfejlesztési elképzelések részeként – a Budapesti Közlekedési Központ egy multimodális eszközváltó csomópontra is kiírt tervpályázatot, melyet a Paulinyi-Reith & Partners nyert. A P-RP tervei szerint a metróaluljáró feletti buszpályaudvar és az 500 férőhelyes P+R parkoló a terepviszonyokat kihasználva szintben elkülönülne a kerékpáros és gyalogos közlekedéstől. Így – a vasútállomással kiegészülve – az ország legnagyobb nyugat-európai színvonalú multimodális közlekedési csomópontja jöhetne létre. Az elkövetkező években a környék fejlődését tovább növelheti a dél-budai “szuperkórház” megépülése.

(sajtóközlemény)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások