Egységes makettszerű az egész épület, a homlokzata a tetőfelületén folytatódik. Az építészeti tömegnek olyan a hatása, mintha egy téglatestből faragták volna ki.
Elfogadták a városligeti építési szabályzatot. A szabályzat egyik alapját képezte a Liget Budapest projekt, amely a képzőművészet, az építészet, a néprajz, a zene és a fotográfia múzeumainak elhelyezését tervezi a Városligetben, már ma is ott működő múzeumok és egyéb közintézmények mellé, a közpark teljes rehabilitációjával együtt.
Mesebeli atmoszférát hozott létre a chilei Smiljan Radic a londoni Hyde Parkban, egy barlangot, mely kagylóhéj törékenységével lebeg a zöld pázsit felett.
A téren ugyan medence nem lesz, de szökőkút igen. A mostani vendéglátóhelyek mellett több új is nyílik majd, s mivel középen elég hely lesz, így egy rögtönzött mini gasztrofesztivál vagy más vásár kialakítására is alkalmas lesz az új tér.
Úgy tűnik, hogy a pécsieknek is lesz „Margitszigetük”: a jelenlegi tervek szerint idén nyáron elkezdik Pécs új szabadidőparkjának építését a Tüskésréten – írja a PécsMa.hu. Lesz futópálya, kondipark, öltöző, zuhanyzó és fürdőzésre alkalmassá tennék a tó vizét.
Egy korábbi szennyvíztelep helyén, bontási munkálatokkal megkezdődött a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia 1,9 milliárd forintos beruházása.
A Magyar Építész Kamara észrevételei és javaslatai a Városligeti Építési Szabályzatról
2015 tavaszán nyitja meg kapuját Székesfehérvár belvárosában az Alba Medical Hotel. A négycsillagos egészségturisztikai hotel a csónakázó tó partján fog állni – közölte az önkormányzat kommunikációs központja április végén. Az MTI értesülései szerint a beruházás összköltsége hárommilliárd forint.
Már csak néhány nap van a beadásig!
Tükröm, tükröm mondd meg nékem, melyik épület a legszebb a vidéken? Sokak szerint a nem mindennapi látványt nyújtó, bécsi Gazdasági Egyetem campusa nyugati bejáratánál ősszel megnyitott legújabb, alumínium és üveg „tükörrel” borított hatemeletes épülete méltán pályázhat erre a címre.
Mire vágyik, akinek mindene megvan? Hivalkodó palotára, vagy eltűnni a világ szeme elől egy barlangban. Utóbbira példa egy görög szigetre tervezett rejtőzködő villa.
Kalmár László Ybl-díjas építész szerint Ertsey "utolsó segélykiáltása" hangzott el, és Ertsey a levélben minősített fegyelmi vétséget ismer el, öt pontban ütközik viselkedése a kamarai szabályzattal. Állítólag az MMA "kilövési engedélyt" adott Ertseyre.
Építési jog 2025 – Tervezés és beruházás a 2025-től hatályos TÉKA és az egyéb új jogszabályok alapján, január 29.
XXII. Nemzetközi Építészkongresszus – Téma: Társadalom és transzparencia az építészetben, március 7.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án