családi házak


Álomtanya aprópénzből: ez lett a legjobb ház Nagy-Britanniában
Az északír táj lágyan hullámzó lankáiban gyökerező, egy meglévő pajta mellé két új épületszárnnyal komponált lakóház nyerte el a RIBA legjobb lakóépületnek járó elismerését.

Kevesebb bürokráciával építhetők családi házak a jövőben
Tovább egyszerűsödik a családiház-építés, az egyszerű bejelentésen kívül alig lesz dolga az építtetőknek, ha saját célre építenek. Nem szükséges a változásokat bejelenteni, és a tervezői művezetés sem lesz kötelező.

Élőben tanulhatjuk meg, hogyan illesztenek össze egy kétszintes házat rétegragasztott fapanelekből
Az osztrák központú, 70 éves múltra visszatekintő JAF Holz Pest megyében egy CLT (azaz cross-laminated timber) technológiával épülő, vagyis rétegragasztott fapanelekből készülő ház építkezésén tart bemutatót. A kevesebb mint egy hónap alatt felépülő családi ház munkafolyamataiba nyerhetnek betekintést az eseményre regisztráló szakemberek.

Ház szellemíróknak, élő moziélménnyel
A világ négy égtája felé figyel a Roman Polanski filmje ihlette Dűne Ház a norvég tengerparton.

Elkészült a a Nemzeti Mintaterv Katalógus
Sajtótájékoztatón mutatták be az ötletpályázat alapján ósszeállított Nemzeti Mintaterv Katalógust.

Rosszul álcázott luxus + videó
Vietnám legnagyobb szigetén épült a Wyndham Garden villapark, amelyben az egyes házak átriumában elhelyezett medencéket növényfüggöny mögött rejtőzködő helyiségek veszik körül.

Betonsíkok geometriája
A chilei tengerparti hegyoldalra ültetett, betonsíkok közé feszített lakótér szerkezeti diktátummal lebeg a táj fölött.


A táj esszenciája
Finnøy szigetének fjordokkal szabdalt topográfiája, rétegződő sziklái inspirálták azt a nyári lakot, melyet a Helen & Hard építésziroda tervezett 2018-ban. A ház egyszerre funkcionalista, organikus, és ha alaposan szemügyre vesszük, az északi építési hagyományokat is folytatja.


Együtt, egyedit
A dán „hygge” és a japán „wabi-sabi” után elérte az építészetet a norvég „nøysom”. Beérni kevéssel, gyönyörködni az egyszerű és kicsi dolgokban is – a zord norvég tájon ez a túlélés és boldogulás kulcsa. A Nøysom Arkitekter első nagyobb lélegzetvételű megvalósult munkája e szellemiséget képviseli.

Újrahasznosítható házat építettek parafából brit építészek
Előregyártott parafatömbökből és fagerendákból építettek házat a dél-angliai Etonban brit építészek. A 44 négyzetméteres lakóházban minden megtalálható, ami egy hagyományos szerkezetűben.