épületek
Elkészült a Budavári Palota első helyreállított épületrésze
A Budavári Palota rekonstrukciója során helyreállították a déli összekötő szárny eredeti, századfordulós állapotát. Az épületrész déli homlokzatát az egykori tervek szerint a Nemzeti Hauszmann Program keretében építették újjá, és az Oroszlános udvar felőli északi homlokzat is felújítva, eredeti formájában látható. A belső térszerkezet visszaállítása után az épületszárnyban kezdődött meg néhány hete az újjászülető Szent István-terem belsőépítészeti kialakítása is.
Fyyri, régi-új könyvtár Kirkkonummiban
Finnországban mára a könyvtárnak nem a könyvek kölcsönzése a legfontosabb feladata, hanem a helyi közösség számára biztosít multifunkcionális teret. Minden ország maga dönti el, mennyit költ kultúrára és közösségi életre, Finnország ebben példamutatóan élen jár.
Elkészült az első európai 3D nyomtatott családi ház
Hollandiában elkészült az a kavics alakú betonépület, mely előhírnöke lehet a technológia jövőbeni szélesebb körű elterjedésének.
Furcsa házak szerte Európában 5. rész
Ebben a minisorozatban a meghökkentő épületeké a főszerep, melyek karakterükben elütnek a környezetüktől. Érzésem szerint a sok komoly hangvételű szakcikk mellett olykor szükséges egy kis játékosság, ennek ellenére ezek az épületek is felvethetnek komoly kérdéseket...
Lélegzetelállító lebegő medence Londonban
A két magasház tetőterasz közé feszített teljesen áttetsző égi úszómedence az építészi kreativitás és a mérnöki képességek határait feszegeti.
A H₂Offices Well előminősítést szerzett
A H2Offices irodakomplexum első fázisa WELL v2 Core & Shell előminősítést kapott az International WELL Building Institute (IWBI), az egészséges, emberközpontú irodahelyiségek tanúsításáért felelős nemzetközi szervezettől. A projekt fejlesztője a Platinum, azaz a szabvány legmagasabb szintjének elérését tűzte ki célul.
Új templom épült Tikkurilában
A Helsinki régióban fekvő Vantaa egyházközségei új templomot építettek Tikkurila városrészben. Hazánkban a festékgyáráról híres finn település központjában áll a modern templom, amelyet idén adtak át a híveknek.
Sziklaszilárdan
A környezetbe illesztés az egyik legkomplexebb feladata az építésznek, amely könnyen rövidre zárható az "utánzás" technikájával.
A műemlékvédelem szűkülő körei Pécsett 1951 és 2020 között - 12. rész
Ebben a cikksorozatban olyan pécsi épületeket mutatok be, melyek egykoron műemléki védettséget élveztek, de miután a műemlékjegyzékből törölték őket, rövidesen elbontásra is kerültek. A sorozat célja egy hiánylista összeállítása, valamint annak bemutatása, milyen épületek állnak ma az egykori műemlékek helyén.
Már építik az ország legnagyobb Zsolnay kandallóját a Budavári Palota Szent István-termében
Augusztus 20-ától lesz látogatható a Budavári Palota elsőként rekonstruált történelmi tere, a Szent István-terem. A helyiség egyik fő látványossága az a Zsolnay kerámiakandalló lesz, amely a második világháborúban a teremmel együtt megsemmisült. A Várkapitányság szakemberei az elmúlt hetekben megkezdték a Zsolnay gyárban rekonstruált kandalló beépítését az újjászülető terembe.


