61-72 megjelenítése a(z) 160 elemből.
Kihirdették az Év Homlokzata 2021 pályázat nyerteseit

November 11-én immáron tizedik alkalommal, a szakma jeles képviselőinek meghívása mellett hirdették ki az Év Homlokzata 2021 pályázat győzteseit. A rendhagyó módon online térbe költözött gálaest során a neves szakértőket felvonultató zsűri 199 pályázatból, öt kategóriában jelölte meg a pályázatonként egymillió forint díjazásban részesülő nyerteseket és az oklevéllel elismert különdíjasokat.

Ablak a középpontban – építészeti pályázat

Az Internorm konszern „Ablak a középpontban” címmel 2021-ben is meghirdeti nemzetközi építészpályázatát. A családi házak, illetve középületek, társasházak kategóriában 2021. augusztus 15-ig lehet pályázni minden olyan 2015-21 között átadott épülettel, amibe Internorm-termékek vannak beépítve. A pályázatokat szakmai zsűri bírálja el. A bíráló bizottság tagjai a korábbi nyertes építészek mellett neves osztrák szakújságírók lesznek.

Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások