a 300 négyzetméter alatti lakóházak építésével összefüggő jogszabályi változások kapcsán

A Magyar Urbanisztikai Társaság elnöksége egyetért a közigazgatási eljárások – ezen belül különösen a térségi és településtervezési szabályok, a hatósági munka – egyszerűsítésének politikai szándékával, és a gyermekes családok lakásviszonyainak javítására irányuló kormányzati törekvésekkel.

A számos szakterületet integráló urbanisztika szakmai eszköztárának ismeretében állítjuk ugyanakkor, hogy a 300 m2 alatti családiház-építés engedélyezésének eltörlésével előállt alkotmánysértő helyzet, amely mind az önkormányzati, mind az egyéni jogokat súlyosan sérti, és jelentősen veszélyeztetheti a községek, városok fenntartható fejlődését, csak a megfelelő szakmai ismeretek birtokában és azok alkalmazásával oldható meg.


Ehhez az építési törvény és a csatlakozó kormányrendeletek módosításával

1. a helyi közösség érdekeinek védelmében biztosítani kell azt, hogy mindenfajta épület építésekor be kelljen tartani
i. a helyi építési szabályzatnak a megengedett legnagyobb beépítettségre,
ii. a megengedett legnagyobb építménymagasságra vagy beépítési magasságra,
iii. a szabályozási vonalra és a beépítési módra, vagy építési helyre vonatkozó előírások mellett
iv. a környezetbarát közműellátásra,
v. a telek zöldfelületének legkisebb mértékére,
vi. az építési övezet használati céljával összefüggően elhelyezhető rendeltetésre, és
vii. a terepszint alatti építés mértékére és helyére vonatkozó előírásokat is;

2. a településkép értékőrző fejlesztése érdekében továbbra is minden esetben biztosítani kell – a lefolytatandó eljárás típusától függetlenül – a helyi közösséget képviselő polgármester településképi véleményének érvényesülését;

3. a benyújtandó tervek körének olyan meghatározása szükséges, amely biztosítja az épülő építmény előírásoknak, illetve a benyújtott terveknek való megfelelésének előzetes, illetve az építés során történő ellenőrizhetőségét;

4. mindenfajta épület építésekor legyenek biztosítva azok a feltételek, amelyek keretén belül az építkezés közvetlen érintettjei, legalább a szomszédok számára biztosítják a saját érdekeik védelmének megfelelő lehetőségét.

Az építési törvény 2015 decemberi, szakszerűtlenül rögtönzött módosítási folyamatának kudarca hangsúlyosan rávilágít arra a tényre, hogy a szerteágazó települési viszonyokba való politikai beavatkozás csak a szerteágazó összefüggéseknek a hely és a tér sajátosságait figyelembe vevő, szakszerű és széles körű áttekintésével valósítható meg felelősen. Az urbanisztika és a települési viszonyok fogalomkörébe tartozó jogszabályok megalapozatlan – a szakmai ismeretek birtokában lévő szakemberek szervezeteivel való mindenfajta egyeztetést nélkülöző – módosítgatása csak kudarcot hozhat az érintett politikusok számára is, így ezek az egyeztetések semmiféle időbeli korlátra hivatkozva nem takaríthatók meg eredményesen.

Szükségesnek látjuk ezért azt, hogy
haladéktalanul induljon meg a célirányos szakmai egyeztetés a jogszabályok fenti tartalmú módosítása érdekében, hogy a családok támogatására vonatkozó szándékok valóban közhasznúan valósulhassanak meg;
mielőbb indítsa meg a Miniszterelnökség a szakmai egyeztetéseket annak érdekében, hogy a településtervezés rendszere a jelenleginél hatékonyabban szolgálhassa a városok, községek, a helyi közösségek gazdaságilag hatékony, társadalmilag fenntartható, környezettudatos fejlesztését.

Budapest, 2016. február 8.

A Magyar Urbanisztikai Társaság Elnöksége

Forrás: www.mut.hu

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítás és műemlékek a Metszet 2026/4. számában
Felújítás és műemlékek a Metszet 2026/4. számában

Felújításokkal foglalkozik a Metszet új száma, így több a közelmúltban elkészült műemlék-helyreállít...

Óvodákat mutatunk be a Metszet 2026/3. számában
Óvodákat mutatunk be a Metszet 2026/3. számában

Csupa óvodaépület került 3. számunkba, Tárnoktól Dombóvárig, Budapesttől Sencsenig.

Lakásépítési körkép a Metszet 2026/2. számában
Lakásépítési körkép a Metszet 2026/2. számában

Európai és magyar példák sorát mutatjuk be a Metszet 2. számában – ezúttal a családi házak és a több...

Álláspontok az öbölből és azon túlról – Megjelent a Metszet 2026/1. száma
Álláspontok az öbölből és azon túlról – Megjelent a Metszet 2026/1. száma

A Perzsa-öböl térségének kortárs építészetét járja körül a Metszet első száma, amely március elején