In memoriam Dr. Jákfalvy Ottó

Ismét búcsúzunk egy régi kollégától, hiánya fogalmazódik meg bennünk mindnyájunkban, akik kollégái, barátai lehettünk.
Felidézve életútját, gyermekkorát, ifjúságának éveit, majd a felnőttként átélt éveket és idős korát, elmondhatjuk, hogy életpályája – bár nehéz időszakokon vezetett át – teljes, ahogyan Szent Pál, Timóteushoz írt második levelében fogalmaz: „a jó harcot megharcolta, a pályát végigfutotta, a hitet megtartotta”.

Piarista diákként szülei, tanárai, és a cserkészet meghatározó, szilárd alapot adtak ahhoz, hogy életének későbbi szakaszában is helyt tudjon állni. Jöhetett háború, forradalom, munkahelyekről való elbocsájtás, Ő hűséges maradt elveihez, bármi is volt annak következménye. A kor nem párttag munkavállalóinak szokásos sorsa jutott Neki is, Ő volt a helyettes.
Nagyon szerette a természetet, így nem csoda, hogy erdész, erdőmérnök szeretett volna lenni, azonban az élet másként alakult, így előszőr a jogi egyetemet végezte el, majd később az építészmérnöki karon szerzett diplomát.

A háborús évek során mégis üvegesként dolgozott, így a frontszolgálat alól mentesült. A front közeledtével a gyimesi védvonalra vezényelték egyetemistaként árkot ásni, de onnan is időben hazatért, így maradt életben.
Az ötvenes évek nehéz időszakában a mindennapok megélhetési küzdelme mellett megnősült, családot alapított, és három gyermeket nevelt fel és indított el önálló életük útján.
Az ötvenes évek megpróbáltatásai, a forradalom viharai, nem törték meg, nem akart idegen országba letelepedni, így hűséges maradt családjához, szülőföldjéhez.
Munkahelyén is szerették, lelkiismeretes, precíz munkáját megbecsülték, kitüntetésekkel is elismerték.
Az ÉVM-ben éveken át kodifikálta a szakmai rendeletek hosszú sorát, biztosítva – a lehetőségekhez képest – azok magas szintű szakmai elvárásait és színvonalát.
Nyugdíjas éveiben – évtizedeken át írt, részletes naplója szerint – sokat szakértett, folyamatosan dolgozott, jutott idő azonban az olvasásra is és a hosszú sétákra a Vérmezőn.
Időskori betegségeit türelemmel, sokszor derűs öniróniával viselte, kórházba kerülését is egy „utazás” részeként élte meg.
Elköszönünk a mindenben hűséges férjtől, szerető édesapától, mosolygós nagypapától, dédapától, mindig segítőkész kollégától, baráttól, abban a hitben, melyet Szent II. János Pál pápa fogalmazott meg:

„Szeretettel valósítsd meg ránk vonatkozó akaratodat azáltal, hogy mindennap irgalmas karjaidba veszel minket. És ha eljön a végső átmenet pillanata, add, hogy derűs szívvel induljunk, nem sajnálva azt, amit magunk mögött hagyunk, hiszen ha a hosszú keresés után Veled találkozunk, újra megtalálunk minden igazi értéket, amit itt a földön megismerhettünk. És újra találkozunk mindazokkal, akik előttünk távoztak el a hit és a remény jelében.”

Szende Árpád