Az osztrák központú, 70 éves múltra visszatekintő JAF Holz Pest megyében egy CLT (azaz cross-laminated timber) technológiával épülő, vagyis rétegragasztott fapanelekből készülő ház építkezésén tart bemutatót. A kevesebb mint egy hónap alatt felépülő családi ház munkafolyamataiba nyerhetnek betekintést az eseményre regisztráló szakemberek.
A fogadóirodák favoritja, a Norwich-i önkormányzati passzívházfejlesztés kapta az egyik legrangosabb brit építészeti elismerést.
David Adjaye bemutatta az Abrahamic Family House, az Abu Dzabiban megvalósuló, keresztény templomot, mecsetet és zsinagógát is magában foglaló vallásközi komplexum látványterveit.
A 2017-ben megrendezett tábor feladata, hogy a táborozók feltérképezzék a kb. 300 főből álló Kurtapatak területét, majd a településen megfigyelhető elöregedés és "magány" fogalmára különböző alkotásokat hozzanak létre.
Vietnám legnagyobb szigetén épült a Wyndham Garden villapark, amelyben az egyes házak átriumában elhelyezett medencéket növényfüggöny mögött rejtőzködő helyiségek veszik körül.
A Strøm Nordic Spa Old Quebec-ben az egykori dokkok szürke árnyalatait és tömegjátékát idézi.
Jövő év közepéig az összes nagy beruházás elkezdődik a Városligetben, a fejlesztések kétharmada pedig már most épül, vagy elkészült, a Liget Budapest Projekt munkálatai jól haladnak, várhatóan 2022-re valamennyi új épület állni fog – jelentette be Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa.
Nyolc amerikai építésziroda mutatta be az Uber „Skyports” átszállóhelyekre készített koncepciótervét, amelyek a földi és a drón taxiflották csomópontjai lesznek.
A Zaha Hadid és Patrik Schumacher által tervezett Al Wakrah Stadiont a 2022-es FIFA világbajnokságra építették. Nyitott tetővel és hűtőrendszerrel rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy egész évben játszhassanak benne.
A Takehi Hosaka által tervezett 19 négyzetméter alapterületű Love2 ház egy kompakt kis kunyhó, amely tökéletesen képes kielégíteni egy pár ókori hedonista igényeit.
A világ vezető építészeinek huszonhét fős csoportja a Jeruzsálem óvárosához vezető drótkötélpályás felvonó terveinek elvetését kérte levélben Benjámin Netanjahu miniszterelnöktől, mert szerintük veszélyezteti Jeruzsálem ősi városképét – írta a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlap.
New Yorkban elkészült Thomas Heatherwick óriás lépcsőháza, ami nem vezet sehova, hacsak nem a mennyországba.
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap, online részvétel május 29-ig (MÉK 2 pont)
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – Konferencia 2025. június 12-én, személyes és online részvételi lehetőséggel
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án