képzés családi házak épületek videók, animációk

Élőben tanulhatjuk meg, hogyan illesztenek össze egy kétszintes házat rétegragasztott fapanelekből

November elején Budapest közelében tart bemutatót tervezőknek és kivitelezőknek Európa legnagyobb faépület-szakértője.


AdVe | 2019.10.14

Az osztrák központú, 70 éves múltra visszatekintő JAF Holz Pest megyében egy CLT (azaz cross-laminated timber) technológiával épülő, vagyis rétegragasztott fapanelekből készülő ház építkezésén tart bemutatót. A kevesebb mint egy hónap alatt felépülő családi ház munkafolyamataiba nyerhetnek betekintést az eseményre regisztráló szakemberek.

Regisztrálok az ingyenes bemutató eseményre >> 

 

Nincs könnyű helyzetben, aki ma családi házat építtetne, a kivitelezés költségei és a munkaerőhiány alaposan megnehezítik a megvalósítást. A falpaneleket alkalmazó technológiának köszönhetően azonban hetekre csökkenhet a szállítás és a kivitelezés ideje.

Magyarországon a JAF Holz rendelkezik a legtöbb tapasztalattal a faelemekből épült házak terén. Tömör fapaneljeik magas szilárdsági kategóriájú fenyődeszkákból készülnek, melyeket rétegenként – hossz, illetve keresztirányban – elforgatva ragasztanak össze, a nagy teherbírású panelekből falak, födémek és tetők építhetők, komplett épületváz állítható össze.

 

 

A CLT a fa minden pozitív tulajdonságával rendelkezik, szárazon és gyorsan építhető, kiváló hő- és hangszigetelő, rögtön terhelhető, a szerkezetek panelosításával pedig minimálisra lehet csökkenteni az építkezéssel járó hulladékmennyiséget is. A JAF Holz az ügyfélre szabott, kész méretre gyártott elemeket 4-6 hét alatt szállítja, majd egy-két hét alatt már szerkezetkészre szerelhető a tervezett épület.


A hagyományos (tégla) építkezési módhoz képest vékonyabb CLT falszerkezeteknek köszönhetően plusz lakófelületet nyerhetünk, míg kisebb súlya miatt alapozási és szállítási költségeket is csökkenthetünk. A fejlett precíziós CAD/CAM technológiának köszönhetően a legkorszerűbb CNC gépekkel alakítják ki a milliméter pontos elemeket a nyílásokkal együtt, így a nyílászárók is korábban rendelhetőek. A BIM modellezés lehetővé teszi az építési folyamatok részletes megtervezését akár a daruzási tervvel együtt. A CLT szerkezetek maximális tervezési hatékonyságához mérnöki támogatást, statikai, épületfizikai és tűztechnikai építési megoldásokat is tud biztosítani a JAF Holz.

 

 

A workshop folyamán bemutatott Pest megyei épület hármas tagolású, helyet kap benne egy lakóingatlan 4 hálóval, valamint egy nagyobb műhely és egy lakásétteremként funkcionáló lakrész is.

„Utánanéztem a külföldi szakirodalomban, és nagyon meggyőzött. Gyors, nem könnyűszerkezetes, nem repedeznek a falak, földrengésbiztos, jobb a tűzállósága a betonnál, passzívház technológia, környezetbarát, egészséges élettér” – értékelt Penczi András kivitelező-tulajdonos, akinek Pest megyei házának építéséhez invitálja a faipari cég a tervezőket és kivitelezőket élő demonstrációra.

„A CLT panel beton szilárdságú anyag és nem csak nyomásra dolgozik, mint a beton. Ebből kifolyólag a 10 centiméteres, fából készült fal a 30-as téglafallal vetekszik” – fejtette ki dr. Merczel Dániel, vezető tervező, műszaki Igazgató (ARC-S Group).

A linkre kattintva Penczi András és dr. Merczel Dániel mutatja be röviden az épülő házat, illetve osztják meg tapasztalataikat, valamint a november első hetére tervezett ingyenes eseményre – a Pest megyei ház helyszíni bemutatására és bejárására – is itt lehet regisztrálni: 


Regisztrálok az ingyenes bemutató eseményre >>

 

(X)

 

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások