Az erkélyek, balkonok szinte elengedhetetlen „kellékei” a lakásnak, bár zsaluzásukat tekintve éppen ezek az egyik legnagyobb kihívást jelentő részei az építkezésnek – állítják a szakemberek.
Holnap és holnapután számos helyszínen várják a történeti épületek iránt érdeklődő közönséget. A rendezvény az Európai Örökség Napok (European Heritage Days) keretében valósul meg és országszerte számos településen találhatunk érdekes programokat az egész hétvégén.
A “National Concert Hall Tautos Namai” nemzetközi, nyílt, titkos tervpályázaton a Robert Gutowski Architects által tervezett zenei és kulturális központot a legjobb hét koncertterem közé válaszotották Vilniusban.
A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata „Szentendre – Kultúrpart 2019” kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón címmel nyílt, építészeti tematikájú ötletpályázatot hirdet meg.
Átadták Az év belsőépítésze 2017-2018 díjat csütörtökön Budapesten, a Pesti Vigadóban. Az idén 20 éves, magánalapítású elismerést Fülöp Krisztina kapta az Örkény István Színház belső átalakításáért.
Sajtótájékoztatón mutatták be az ötletpályázat alapján ósszeállított Nemzeti Mintaterv Katalógust.
Elindult a nevezés az immár 10. alkalommal megrendezendő Az Év Irodája versenyre, emellett a szervezők október közepén kilencnapos programsorozatot hívnak életre Office Week néven, amelynek csúcspontja az OfficeXPO iroda-belsőépítészeti kiállítás lesz.
Huszadik alkalommal adták át a 2000-ben megalapított Év Főépítésze díjat. Évente két kategóriában adományozható elismerés: Az Év Főépítésze díjat aktív főépítész, míg a Főépítészeti Életműdíjat a szakmáját hosszú ideje gyakorló, illetve nyugdíjba vonuló/vonult kiváló főépítész kapja.
Összesen 4 000 m2 fedett rész és 14 000 m2 közterület újul meg a Duna-parti városban – írja a Magyar Építők oldal.
Jun'ichirō Tanizaki japán szerző keleti és nyugati kultúrákat összehasonlító írása ihlette a divatcég vezérboltjának csupa fekete épületét.
A sűrűn lakott Berlin nagy feladat elé állít bárkit, aki saját igényeire formált lakást szeretne. A Schneider család gondolt egy nagyot és álmai lakását egy kihasználatlan tetőtérben alakította ki.
Szemezgetés a nyár derekán zárult, harmadik Hello Wood összegyetemi tábor Olaszliszkán megvalósult munkáiból. Olaszliszkán a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem játszótéri installációja mellett a Pécsi Tudományegyetem csapata egy hidat emelt.