Anssi Lassilának, a mai finn templomépítészet legjelentősebb tervezőjének az első munkája a Kärsämäkiben álló fazsindelyes templom volt (Kärsämäen Paanukirkko).
Az EECFA keleti régiójában legrosszabbul Törökország teljesített tavaly, de itt a lejtmenet még jóval a járvány előtt kezdődött. Viszont Törökországban a fellendülés várhatóan megkezdődik idén, így a régió egésze pozitívvá válhat 2021-ben. A növekedés lehet a régió jelenlegi forgatókönyve, 9% kumulált reálnövekedéssel 2023-ig.
A világjárvány első évében az EECFA délkelet-európai régiójának (Bulgária, Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovénia) építési piaca pozitív maradt, és további növekedést vár az EECFA 2023 végéig, Bulgária kivételével.
Ebben a cikksorozatban olyan pécsi épületeket/építményeket mutatok be, melyek egykoron műemléki védettséget élveztek, de miután a műemlékjegyzékből törölték őket, rövidesen elbontásra is kerültek. A sorozat célja egy hiánylista összeállítása, valamint annak bemutatása, milyen épületek/építmények állnak ma az egykori műemlékek helyén.
Osskó Judit Ybl-díjas, Príma Primissima Díjas építész férjével, Tokár György Ybl-díjas, Príma díjas építésszel (1933-2019) kettőjük nevének összekapcsolásával Építészeti OSSKÁR-díjat alapítottak építészeti OSSKÁR-díj elnevezéssel.
2021. június 23-án hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt Ambró Péter, az ÉMI Tűzvédelmi Tagozatának volt osztályvezetője.
Átadták a PREFA 2020. és 2021. évben „Fémlemezfedések az építészetben“ mottóval meghirdetett országos versenypályázatának díjait. A két pályázatra összesen 34 mű érkezett, és ezek közül kilencet díjazott a zsűri. A legjobbakat bemutató összevont eredményhirdetést online is közvetítették az érdeklődőknek.
Korlátozott számban még kaphatók belépőjegyek a jövő heti, július 2-i Nemzetközi Építészkongresszusra, melyről korábban már küldtünk Önnek értesítést. Ha érdeklik az előadások – az előadókról alább bővebb információt is küldünk –, akkor érdemes most jelentkeznie, hogy biztosítsa a helyét a konferencián! Mint ahogy azt előző levelünkben is írtuk, a rendezvényen – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – védettségi igazolvány felmutatásával lehet részt venni.
Folytatódik a budapesti Testnevelési Egyetem kampuszfejlesztése: június közepén lezajlott az építkezés látványos munkafázisa, a Csörsz utcai multicsarnok acél rácsostartóinak beemelése.
Legyen szó csak néhány vizesblokk felújításáról, tetőszerkezet cseréjéről, esetleg az óvoda körüli járda térkövezéséről vagy éppen az épülethőszigeteléséről a Várépítőn főleg olyan intézményeknek van esélye, akik gyakran máshonnan nem kaphatnak támogatást. Országszerte az idei éveben 18 gyermekintézménynek és 1 műemléknek jut támogatás az építőipar
A napokban aláírt finanszírozási megállapodás értelmében az OTP Bank 23 milliárd forintos hitelt biztosít a D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport legújabb fejlesztéséhez, a Duna Terasz Grande lakóparkhoz. A 790 lakásos projekt a XIII. kerület legnagyobb vízpart közeli lakásberuházása, mely 2023-ban kerül átadásra.
A bemutatkozó képet látván gondolhatnánk, hogy bontás közbeni állapotról, vagy befejezetlen alkotásról van szó, vagy azt is, hogy az építész elfelejtett az épületre nyílászárót tervezni az utca felé.
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án