A föld őselemeinek egysége áll a környezetbarát szálcement homlokzatburkolatokat gyártó Equitone által meghirdetett 1 100 000 Ft összdíjazású pályázat középpontjában.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megkezdte Szabadság téri székházának teljes rekonstrukcióját, az 1905-ben átadott műemléki épület felújításának tervezett költsége 54 milliárd forint lesz.
A növekvő lakóingatlan-piac miatt a lakásépítés továbbra is a befektetők figyelmének középpontjában áll Bulgáriában, különösen a nagyvárosokban.
Egy év késéssel végül megnyitotta kapuit a Velencei Építészeti Biennálé "Hogyan élünk majd együtt?" címmel.
Olasz belsőépítésziroda, a milánói Lissoni&Partners közreműködésével, a TSPC generáltervezésében születik újjá a pesti belváros három értékes műemléképülete.
„A megvalósult mű – a mű képzete" A Párizsban élő Batár Attila építész online előadása a Magyar Építőművészek Szövetsége MÉSZ Csütörtöki Iskola webinariumában.
Ebben a cikksorozatban olyan pécsi épületeket mutatok be, melyek egykoron műemléki védettséget élveztek, de miután a műemlékjegyzékből törölték őket, rövidesen elbontásra is kerültek. A sorozat célja egy hiánylista összeállítása, valamint annak bemutatása, milyen épületek állnak ma az egykori műemlékek helyén.
A New York-i székhelyű Diana Kellogg Architects stúdió a nőiesség szimbólumait kereste Indiában a helyi homokkőből készült, ovális alaprajzi kontúrral készült leányiskola kialakításakor.
A római aréna rekonstrukciójára kiírt nyertes pályamű felnyitható padlót javasol, ezzel az eredetihez hasonló színpad jöhet létre a romos boltívek ölelésében.
Szende Árpád Alpár-díjas építész kiállítása megnyílt a ARCHI_COLOR Színdinamikai praktikum címmel, 2021. május 12-én, szerdán 15,00 órakor a Nemcsics Emlékház Színország Galériájában.
Az EBI Építésaktivitási Jelentés 2021 első negyedéves Aktivitás-Kezdés mutatójának értéke 79 milliárd forintot tett ki, amely összegnél a 2019-es és 2020-as években mindössze két negyedévben indultak csak el magasabb értékben társasházi lakásépítések.
A WELL Building Standard az egyik legújabb zöldépület-minősítési rendszerként azt hivatott szolgálni, hogy az adott épületben a lehető legkomfortosabban, legegészségesebb és legbiztonságosabb körülmények között dolgozhassunk, élhessünk.
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap, online részvétel október 23-ig
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap november 13-án (MÉK 2 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án