Az alábbi cikksorozatban olyan pécsi épületeket mutatok be, melyek egykoron műemléki védettséget élveztek, de miután a műemlékjegyzékből törölték őket, rövidesen elbontásra is kerültek. A sorozat célja egy hiánylista összeállítása, valamint annak bemutatása, milyen épületek állnak ma az egykori műemlékek helyén.
Világsztárokkal versenyezhet a legjobb öt között a ZDA – Zoboki Építésziroda terve a sencseni Nemzetközi Előadóművészeti Központra kiírt tervpályázaton.
Elkészült segédletünk az alátétekre vonatkozó szabvány alkalmazásához és értelmezéséhez.
A Liget Projekt keretében elkészült a Múzeum Mélygarázs, amely a Dózsa György úton kínál parkolási lehetőséget a parkba érkezőknek és a környéken lakóknak magyar alkotók festményeinek másolatai között.
A dús növényzettel körülvett „Co Dam Chay” egy vegetáriánus étterem a vietnami fővárosban, mely az ezer évvel ezelőtt virágzó a Cham-kultúra vörös tégla templomainak építészetét idézi.
A járványhelyzetre tekintettel zárt körben, a Magyar Építőművészek Szövetsége székházában adták át az idei díjakat.
A világ legnagyobb ingatlan szakmai szövetsége az 1951-ben alakult párizsi székhelyű FIABCI Magyar Tagozata idén huszonkettedszer rendezte meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot.
Elkészült a Liget Budapest Projekt keretében megújult botanikus kert, az új kutyás élménypark, és a két kilométer hosszú, kivilágított Városligeti Futókör is – jelentette be Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója.
A neoreneszánsz-eklektikus palotabérház eredeti tervezője Freund Vilmos, kiemelt értékei a neoreneszánsz homlokzat, a bejárati előcsarnok, a lépcsőház és a piano nobile; a fennmaradt polgári lakás az utcafronti szalonokkal, a gazdag gipszdíszítésekkel, eredeti nyílászárókkal, kandallókkal, padlóburkolattal, a belső traktusban váztáblázatos faragott fa fal- és mennyezetburkolatú ebédlővel.
A rózsadombi egykori SZOT-szálló csontváza éveken át vitákat generált: menjen vagy maradjon, legyen kisebb vagy akár meg is nőhet? Mostanra az újjáépítés a végéhez közeledik, és hamarosan Elysium néven nyitja meg kapuit az új luxuslakóház.
Kiadványaink számának növekedésével egyre nehezebb a kiadott segédletek áttekintése és rendszerezése. Ehhez nyújtanak segítséget a most elkészült elválasztó lapok.
Jól halad a hosszú évtizedekig elhanyagolt és méltatlanul lepusztult Citadella megújításának előkészítése. A munkálatok állapotfelméréssel és régészeti feltárással kezdődtek. Ezek során a Gellért-hegyen egykor állt csillagvizsgáló falmaradványait, egy értékes, első világháborús ágyútalpat, kelta, római és török kori érméket és kerámiákat is találtak a szakemberek. A következő lépésben megkezdődik Citadella belső udvarának megújítása, valamint a külső falak rekonstrukciója.
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án