Átalakul a BME építészoktatása, ennek a többlépcsős és remény szerint 2020 szeptemberéig tartó folyamatnak része volt a ma délelőtt megrendezett konferencia, amelyen az ország minden építészettel foglalkozó egyetemi kara képviseltette magát.
A modernizmus által szalonképtelennek nyilvánított ornamentika iránt újra érdeklődés érzékelhető, a digitális tervezési technikák, a high-tech építőipari technológiák új lehetőségeket nyitottak meg és korszerű megközelítéseket eredményeztek. A témát nemrég egy izgalmas kiállítás is felvetette.
Meghalt Kerékgyártó Béla filozófus, az építészet, a BME Építészmérnöki Kar valamint az Építőművészeti Doktori Iskola iránt elkötelezett, építész generációk szemléletét formáló oktatója, a MÉSZ Kotsis díjasa. Halála pótolhatatlan veszteség az építész szakmának.
A WHB és a Laki javarészt elkészült a neobarokk épület eredeti tervek alapján zajló kivitelezésével.
Az alapkőletétellel hivatalosan is elkezdődött a debreceni strand építése a Nagyerdőn. A 8,5 milliárd forintos beruházást a debreceni Hunép Universal Zrt. kivitelezi.
Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester az InfoRádiónak adott interjúban elmondta: nagy változások várhatóak a Batthyány téren, melynek átfogó felújítása a jövő év tervei között szerepel.
Európa legjobb középületének díját kapta a Liget Budapest Projekt részeként megvalósuló új Néprajzi Múzeum, és a beruházás ezzel a világ legjobbjainak járó díj esélyesei közé is bekerült.
Az alumínium nyílászárók kapcsán a tartósság, a filigrán design és a széles alkalmazási lehetőség juthat eszünkbe, ám sokan anyagi megfontolásból mégsem számolnak ezekkel a szerkezetekkel a családi házak tervezésénél. Lovász Károllyal arról beszélgettünk, milyen esetekben lehet mégis kifizetődőbb választás az alumínium.
Tóparton álló kis, fenntartható otthon, mely helyi anyagokból épült és csupán vízzel, napsütéssel táplálkozik: ennél több nem is kellett ahhoz, hogy elnyerje a RIBA legjobb családi háznak járó díját.
Az új törvénymódosítással akár 90 százalékkal csökkenhetnek az építész-tervezőirodák szabványokra fordított kiadásai. A leggyakrabban használt szabványokhoz való kedvezményes hozzáféréséhez a kormány évi 100 millió forint központi költségvetési forrást biztosít.
Az Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság „Az építészeti oktatás jövője” címmel konferenciát szervez az összes magyarországi környezetalakítással, építészeti és tájépítészeti oktatással foglalkozó egyetem részére, melynek célja az egyetemek közötti szakmai párbeszéd megindítása, témája pedig a szakterületeket érintő szakember-utánpótlás.
Megjelent a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidék Városmajori Szabadtéri Színpad kulturális szolgáltató létesítmény kialakításának városépítészeti és építészeti ötletpályázata pályázati hirdetménye
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – online részvétel június 30-ig (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án