Amelyik építész számára nem új feladat az egyszerű bejelentéshez kötődő tervezői művezetés, az is sok hasznosat tanulhat a február elsején megrendezett konferencián, melyen on-line is részt lehet venni, egyes vidéki helyszíneken akár ingyenesen! Jogi és műszaki tudnivalók.
2017-ben Rados Jenő hagyatékának egy része, az örökös, Rados Márta szándéka szerint a Fuga tulajdonába került. A hagyaték jelentős építészeti könyvállománya, egyedi és sokszorosított grafikák, személyes jegyzetek, rajzok szerepelnek ezen a sajátos emlékkiállításon, tisztelegve a jelentős tanár, műemlékvédelmi szakember, építész előtt.
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Csák Máté, okleveles építészmérnök, festőművész, humanista gondolkodó, a magyar kortárs művészet támogatója és gyűjtője.
Elkészültek a tanulmánytervek az M2-es metró rákoskeresztúri szárnyvonalához. A folytatáshoz több út is bejárható.
Közel százezer négyzetméteres új központ megépítését tervezi a Google Kaliforniában. Az egyedi ötleteiről híres BIG (Bjarke Ingels Group) két ötszintes cikcakkban lépcsőző épületet álmodott.
A debreceni építész tanszék 2016/17-es tanév hallgatói munkáit mutatja be a 2018. január 8-án, hétfőn 18:00 órakor nyíló Debreceni kirakat kiállítás az Ötpacsirta utcában. Megnyitja Szentirmai Tamás tanszékvezető, a megnyitóesemény résztvevői vibrafonon Szilvási Evelin és Zrubka Zsombor.
A példatár 2. átdolgozott, bővített kiadása 2015-ben jelent. A magasépítésben alkalmazott szerkezeti elemekre (kéttámaszú konzolos és többtámaszú gerenda, egy- és két-irányban teherhordó lemez, síklemez födém, központosan és külpontosan nyomott oszlop, rövidkonzol, külpontosan terhelt pontalap, külpontosan nyomott falelem, szögtámfal) ad megoldást.
Modern, felső kategóriás irodaházzá kell átalakítani a Budai Várban, a Szentháromság téren lévő egykori pénzügyminisztériumi épületet, ennek a megtervezésére írt ki közbeszerzést az NGM-TÉR6 Beruházásszervező és Lebonyolító Nonprofit Kft.
A Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) a Király Gyógyfürdő rekonstrukciójára és bővítésének tervezési munkáira beérkezett pályaművek bemutatását, ismertetését tervezi.
Az „Egy kis mustra 2017” című kiadvány bemutatója december 14-én volt, melyen az alábbi nyitóbeszéd hangzott el. A műemlékvédelem fellegeiről, árkokról és a zümmögőkórusról.
A Vatikáni Rádió magyar adása munkatársának, Somogyi Viktóriának dokumentumfilmjét A hit kiárusítása címmel január 7-én, vasárnap 13.50-kor a Duna World bemutatja.
Nyolc milliárdot ad a kormány Makovecz Imre csak veszteséggel üzemeltethető makói épületének fejlesztésére. Óhatatlanul felmerül a kérdés az építész felelősségéről, nem tartozik-e egy új beruházás előkészítésekor figyelembe veendő szempontok közé a gazdaságos megvalósíthatóság és üzemeltethetőség?
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – online részvétel június 30-ig (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án