hír cikk Afrika lámpa napelem Velux

14 500 napelemes lámpát juttatott el a Velux Cégcsoport elektromos áramot nélkülöző afrikai térségekbe


droID | 2016.01.13
A Velux Cégcsoport az alapításának 75. évfordulóját ünnepli idén, mely a „természetes fény és a szellőzés” ünnepe is egyben. A jubileumi év első eseményeként a vállalat 14 500 napelemes lámpát gyártott, melyeket Szenegál, Zimbabwe és Zambia elektromos hálózattal nem rendelkező közösségeihez juttattak el.


A Velux márkanév a ventilatio (szellőzés) és lux (fény) latin szavak összetétele, melyek a Velux Cégcsoport termékeinek is alapvető jellemzői. A vállalat a cégalapítás 75. évfordulóját a természetes fény és a friss levegő ünnepének tekinti. Ennek jegyében már a tavalyi évben előkészítette afrikai jótékonysági akcióját a Little Sun társadalmi vállalkozással és a Plan International civil szervezettel közösen.

Világszerte 1,2 milliárd ember él elektromos áramellátás nélkül, és több millióra tehető azoknak a háztartásoknak a száma, ahol naplemente után egyáltalán nincs biztonságos világítás. Ezért a fenti három szervezet tavaly meghirdette a Natural Light nemzetközi dizájn pályázatot egy alternatív, napelemes fényforrás megtervezésére, amely afrikai családok tízezreinek nyújt biztonságos világítási megoldást a jelenleg használt petróleumlámpákkal ellentétben. A pályázatra 172 terv érkezett mintegy 65 országból. A zsűri Mariana Arando (22) és Luca Fondello (23) lámpa-tervét találta a legjobbnak. A nyertesek a Buenos Aires-i Egyetem ipari tervező szakának diákjai. Alig egy évvel a pályázat kiírása után az első napelemes lámpák készen állnak a forgalmazásra.

Felelős értékesítési modell
A lámpák értékesítését speciális modell alapján végzik Szenegálban, Zimbabwében és Zambiában, amely leginkább egy mikrohitelhez hasonlítható. Lényege, hogy azok a helyi kisvállalkozók, akik stabil jövedelem vagy fedezet hiánya miatt nem kaphatnak hagyományos hitelt, képzésen vehetnek részt, majd ezt követően térítésmentesen jutnak hozzá egy szállítmány Natural Light lámpához. A képzésen 150 helyi kisvállalkozó indul, ahol megismerik a terméket, illetve az oktatóktól elsajátíthatják az értékesítés alapjait.

„Az első képzés sikeres volt: a résztvevők megbizonyosodhattak a termék költséghatékonyságáról is. A vevők számára ugyanis már két hónap alatt megtérül a használata, így megtakaríthatják azt az összeget, amit eddig a petróleumlámpákra költöttek”– mondta el Edius N. Makono, az Alight Zimbabwe Trust (Plan Zimbabwe Alumni) tagja.

Az értékesítők az eladott lámpákból származó bevételből további lámpákat vásárolhatnak, így már rövidtávon önfenntartóvá válik a kisvállalkozásuk. A Velux Cégcsoport, a Little Sun és a Plan International így nemcsak fenntartható fényforrást juttat el Afrikába, hanem az egyedi forgalmazási modell segítségével munkahelyeket is teremt és bevételt biztosít a helyiek számára.
 



A Velux Cégcsoportról
A Velux Cégcsoport küldetése 75 éve, hogy jobb lakókörnyezetet teremtsen a tetőn keresztül érkező napfénnyel és friss levegővel. Termékprogramja tetőtéri ablakok és lapos tetős házakra készült megoldások széles skáláját fedi le. A vállalat számos árnyékolót és távvezérlő elemeket is gyárt. A Velux Cégcsoport a világ mintegy 40 országában képviselteti magát értékesítési vállalattal, 11 országban pedig termékgyártás is folyik. Megközelítően 10 000 alkalmazottat foglalkoztat, és a VKR Holding A/S tulajdonát képezi. A VKR Holding A/S korlátolt felelősségű társaság, amely alapítványok és az alapító család 100%-os tulajdonában van. További részletek: www.Velux.com.

A Little Sun projektről
A Little Sun szociális vállalkozás és globális projekt, amelyet a világhírű művész, Olafur Eliasson és Frederik Ottesen mérnök alapítottak, hogy tiszta, megbízható és megfizethető világításhoz jusson a világ elektromos áramot nélkülöző területein élő 1,2 milliárd ember. A projekt első terméke, a Little Sun napelemes LED lámpa, amely világszerte elérhető. A megfelelő áramhálózattal rendelkező országokban megvásárolt lámpákkal a vevők hozzájárulnak ahhoz, hogy az elektromos áramot nélkülöző térségekben elérhető áron jussanak hozzá az emberek ezekhez a lámpákhoz, és hogy lecserélhessék mérgező, drága üzemanyag-alapú világításukat, például a petróleumlámpát. A Little Sun amellett, hogy a fenntartható világítás igényével foglalkozik, az áramellátás területén kívül eső közösségeket is segíti: helyi vállalkozókkal dolgozik együtt, ezáltal új munkahelyeket teremt és helyi nyereséghez segíti őket. A projekt hivatalosan 2012 júliusában indult. Azóta több mint 200 000 Little Sun lámpát adtak el világszerte, ezek több mint felét hátrányos helyzetű térségekben. Részletek: www.littlesun.com



(x)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások