hír díj

Ez volt a harmadik...

"Az év építészeti fotója 2014"


Szentiváni János | 2014.10.15
"Egészséges városok, boldog városok"

Ez volt a harmadik építészeti fotópályázat azóta, hogy 2012-ben a Magyar Építőművészek Szövetsége díjat alapított “Az év építészeti fotója” címmel. Az idei kiírás két pontban, a téma meghatározásában – Egészséges városok, boldog városok, ami az UIA (Nemzetközi Építész Szövetség) idei Építészet Napi jelmondata –, és egy, a magyar építészeti felsőoktatásban aktív hallgatóként résztvevők számára alapított különdíjban tér el a korábbiaktól.

A zsűri :
Sáros László György DLA, építész,
a MÉSZ és a zsűri elnöke,
Dévényi Tamás DLA, építész,
a MÉK képviseletében,
Szegő György DLA, építész,
a MÉ főszerkesztője,
22 szerző 35 felvételét tartotta kiállításra alkalmasnak.

2014-ben “Az év építészeti fotója” díjat GLÁZER ATTILA I love Budapest, és
SÁRAY ÁKOS Tokaji fesztiválkatlan című felvétele nyerte el.
BIRI BALÁZS Gomba című képéért az építészeti felsőoktatásban résztvevő hallgatóknak kiírt különdíjat vehette át.
A díjazottakon kívül Dvornik Gábor, Fonyó Lídia, Gál Bence, Iliás Katalin, Juhász Norbert, Kele János, Kömöz Gergely, Kovács Lilla Szilvia, Molnár Attila,Molnár Zoltán, Riesz Abigél, Rigó Péter, Schneller Domonkos, Szappanos Veronika, Szőnyi István, Szűcs Dániel, Tasi Ákos, Vogt Gergely és Walton Eszter felvételeit láthatják a MÉSZ Kós Károly termébe látogatók (Bp. 1088. Ötpacsirta u. 2.).

Szentiváni János
fotóművész, a pályázat kurátora

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások