hír épületek felhőkarcoló

Felhőkarcoló Stop: Döntés született

sebesp | 2018.07.03
65 vagy 90? A lényeg: a kormány engedélyével bármilyen magasra fel lehet menni.

Az Országgyűlés törvénybe foglalta, hogy országosan nem építhetők 90 méternél magasabb toronyházak, kivéve, ha arra a kormány rendeletben engedélyt ad.

A képviselők 113 igen és 54 nem szavazattal módosították az épített környezetről szóló törvény magasházak építésére vonatkozó szabályait a Miniszterelnökség kezdeményezésére.

A Ház döntése alapján a 65 métert meghaladó ingatlanberuházásokat építészeti-műszaki tervtanácsi véleményezésnek kell megelőznie, az épületek legnagyobb magassága pedig nem haladhatja meg a 90 métert, beleértve minden épületrészt, így például antennát, kéményt és egyéb tartozékokat is.

A parlament ugyanakkor felhatalmazást adott a kormánynak, hogy a kiemelt történelmi, műemléki, nemzetgazdasági, valamint országos jelentőségű kulturális és sportberuházásokhoz kötődően különleges hatósági eljárási szabályokat állapítson meg.

A változtatásokat a döntés hatálybalépését követően induló építkezések mellett a folyamatban lévő építésügyi hatósági eljárásokban is alkalmazni kell, míg azok nem vonatkoznak azokra az ingatlanokra, amelyek rendelkeznek végleges építési vagy fennmaradási engedéllyel, illetve elvi építési keretengedéllyel.

(MTI)

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...