sebesp | 2021.05.17

A New York-i székhelyű Diana Kellogg Architects stúdió a nőiesség szimbólumait kereste Indiában a helyi homokkőből készült, ovális alaprajzi kontúrral készült leányiskola kialakításakor.

Az észak-indiai Thar-sivatagban található Rajkumari Ratnavati leányiskola több mint 400 öt és tizenhat év közötti lány oktatására és nevelésére épült. A tervező Diana Kellogg Architects munkáját a nőiesség és a közeli homokdűnék szimbolikája ihlette, és egy erődszerű szerkezetet hozott létre, amely egyszerre beleolvad a tájba és ki is emelkedik belőle.

A helyben kitermelt, kézzel faragott homokkő felhasználásával épült, 836 m2-es, erődszerű szerkezet három kör alakú elemből áll: ezek egy nagy külső fal az iskola kerülete mentén, az osztálytermet körülvevő fal, valamint egy ovális udvar.

Az udvar kijelöli az iskola központját, és ismétli a külső falak alakját. A kőfalak részben perforáltak, így hűtik a teret, miközben árnyékolják is.

A fából készült ajtók az udvarból egy számítógépes központba, illetve tíz tanterembe vezetnek, amelyeket íves folyosók kötnek össze. A tantermeken lévő magas bevilágító nyílások egész nap természetes fényt és szellőzést biztosítanak. A perforált falak közötti rámpa árnyékolt folyosót képez, amely egy emelkedő sétányon vezet fel a tetőre.

A perforált mellvéd a rácsos Jali táblák újraértelmezése, amelyeket hagyományosan a privát szféra biztosítására használnak. A közlekedők kék csempézett mozaik padlóburkolatot kaptak, amely kontrasztot képez a kő sárga színével.

A tervezők úgy tájolták az épületet, hogy maximalizálják a szél általi természetes szellőzést, az iskola elliptikus formája pedig a passzív hűtéshez járul hozzá. Vízgyűjtő rendszert is kiépítettek, az esővizet összegyűjtik és újra tudják használni. 

"Női építészként nőknek tervezve a nőies szimbólumokat kerestem a különböző kultúrákban, különösképpen az erő szimbólumait" – mondta Diana Kellogg. "Végül az ovális alakra esett a választás, amely a nőiséget és a végtelenséget jelenti számomra."

Forrás: Dezeen

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások