A kézdivásárhelyi CsomóPont és Kreakids Stúdió által szervezett NOISE alkotótábort minden év augusztusában rendezik meg más-más háromszéki településen. Csernáton, Bálványosfürdő, Kurtapatak és Olasztelek után az idei, sorban immár az ötödik tábor helyszínének Szentkatolna települést választották.
Finnøy szigetének fjordokkal szabdalt topográfiája, rétegződő sziklái inspirálták azt a nyári lakot, melyet a Helen & Hard építésziroda tervezett 2018-ban. A ház egyszerre funkcionalista, organikus, és ha alaposan szemügyre vesszük, az északi építési hagyományokat is folytatja.
A dán „hygge” és a japán „wabi-sabi” után elérte az építészetet a norvég „nøysom”. Beérni kevéssel, gyönyörködni az egyszerű és kicsi dolgokban is – a zord norvég tájon ez a túlélés és boldogulás kulcsa. A Nøysom Arkitekter első nagyobb lélegzetvételű megvalósult munkája e szellemiséget képviseli.
A Veszprém belvárosában sokáig elhagyatottan állt műemlék épület a Veszprémi Építész Műhely Kft. tervei alapján újult meg.
Érzékeny szimbolikát mutat az írott örökségünket őrző raktárépület Piliscsabán: könyvforma, falevél-erezet és digitalizációra utaló mintázat is megjelenik a homlokzaton.
2019 tavaszán, a 2019 nyári EECFA építési piaci előrejelzések közzététele előtt az Európai Bizottság kiadta az EECFA tagállamokra (is) vonatkozó gazdasági prognózisát. Ebben a cikkben azt szedtük össze, hogyan változott a Bizottság előrejelzése 2018 őszéhez képest.
Társasház-építésben gyakorlott szakemberek számításai szerint akár több tíz négyzetméternyi plusz eladható, hasznos területet nyerhetünk az előregyártott betontechnológiával, családi házas léptékben pedig heteket spórolhatunk a kivitelezés folyamatán.
Jó levegő, idilli környezet, kedves szomszédok: a vidéki élet hívogató jellemvonásai. Ország- és Európa-szerte számos kezdeményezést találunk, melyek a vidéki települések népességvonzó erejét hivatottak elősegíteni.
Különleges, az energiafelhasználás optimalizására hangolt óvodaépületet tervezett a Christensen & CO Architecter a dániai Hørsholmban. A Solhuset (napház) formabontó megoldásai és kiemelkedő energiahatékonysága a jövő oktatási épületei számára is mintául szolgálhat.
Az EECFA – nyolc kelet-európai ország építési piacát kutató nemzetközi szövetség, mely a helyi kutatóintézetek, az alapító-kutató központ Buildecon és a módszertani hátteret biztosító ELTINGA együttműködése – június 24-én adta ki a 2019-es nyári EECFA előrejelző tanulmányait. Az EECFA kelet-európai építési piacaival ebben a cikkben foglalkozunk.
Napról napra erősödik a társadalmi igény, hogy megóvjuk természetes közegünket a káros környezeti hatásoktól, így gondolva az utókorra. A drasztikus éghajlatváltozásra reagálva az építészetben is közkedveltek a környezetkímélő, zöld megoldások. Ennek következményeként az energiahatékony passzívházak száma is folyamatosan növekszik.
Parasztházak, malmok, gazdasági épületek, útmenti keresztek: népi építészeti örökségünk jelentős, de folyamatosan pusztul. A Népi Építészeti Program keretében idén is 1,5 milliárd forint jut az ilyen emlékek állagmegóvására, felújítására.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – online részvétel június 30-ig (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án