tervek
Új látványterveket mutattak be a bizonytalan jövőjű Új Nemzeti Galériáról
Külföldről toborozott előadók győzködték az Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásár Építkezés a művészet és kultúra bázisán című panelbeszélgetés hallgatóságát az Új Nemzeti Galéria létjogosultságáról.

Jön Magyarország legnagyobb levéltárszakmai beruházása
Megvalósul Magyarország legnagyobb levéltárszakmai beruházása: új, 12 000 m2 területű raktárral és kutatóbázissal bővül a Magyar Nemzeti Levéltár épületállománya.

A soproni multifunkcionális konferenciaközpont pályázata
A KÖZTI által tervezett konferenciaközpont terve nyerte azt a nyílt pályázatot, melyet áprilisban írt ki a Sopron-Fertő Fejlesztő Nonprofit Zrt., a Modern Városok Program részeként. Az első díjjal jutalmazott pályaművet Tima Zoltán, a KÖZTI tervezési igazgatója mutatja be.

Ősi sziklaszirtek, jövőre tervezett funkcionalitással
Egyszerre városi szimbólum, közösségi tér és az előadóművészetek otthona - ezzel a koncepcióval nyert megosztott második díjat a ZDA - Zoboki Építésziroda Sencsenben, ahol a város alapításának 40. évfordulójára írtak ki nemzetközi pályázatot egy új, Müpa léptékű előadóművészeti központ tervezésére. Mutatjuk a részletes tervkoncepciót.


A sokszínűség előtt hajt főt Sou Fujimoto tornya
A Magyar Zene Háza építészének csapata a „torony” 21. században betöltött szerepét gondolta újra a Sencsenben felépítendő, jelképnek szánt kilátó pályaműve tervezése során.

Ilyen lesz a Hotel Dorothea
Olasz belsőépítésziroda, a milánói Lissoni&Partners közreműködésével, a TSPC generáltervezésében születik újjá a pesti belváros három értékes műemléképülete.

Látványterveken a megújuló Citadella
Elkezdődött a Citadella megújítása Budapesten. A hosszú évek óta elzárt és mára lepusztult erőd felújítása 2023-ig tart.

A nagy O
A BIG végtelen hurokként megfogalmazott felhőkarcolót tervez az OPPO számára Hangcsouban, melyet a tervezők a telefongyártó termékeinek építészeti leképezéseként fogalmaztak meg.

Második díjat nyert a ZDA a sencseni Nemzetközi Előadóművészeti Központ tervpályázatán
Megosztott második díjat nyert a ZDA – Zoboki Építésziroda a sencseni Nemzetközi Előadóművészeti Központ tervpályázatán, amelynek idei döntőjében világsztárokkal, köztük Zaha Hadid irodájával és a végső győztes New York-i Ennead Architects-szel volt versenyben a magyar építészcsapat.

Városlakók örömére: Bemutatták a gellérthegyi MCC kampusz nyertes terveit
Alpesi kastély vagy fatornyos hegyvidéki városközpont kortárs imitációja épülhet a Munkásőrség országos parancsnokságának egykori központja helyére a Napur, illetve a Hello Wood-ZDA konzorcium most közzétett nyertes látványtervei alapján.