rendezvény Erdély Rómer Flóris Rómer Flóris Terv Rómer Flóris-program

Budapesten találkozott a határon túli magyar műemlékvédelem krémje

Rómer-konferencia: Kollár Tibor a Granasztói György-díj kitüntetettje


Csépé | 2019.04.10

Április 9-én Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban rendezték a Rómer Flóris Terv -- Megújuló épített örökség a Kárpát-medencében című konferenciát, amely a határon túli magyar műemlékvédelem nagy éves seregszemléje.

A 2015-ben útjára indított Rómer Flóris-terv keretében eddig majdnem százötven határon túli magyar műemlék újult meg részben vagy egészben. A programra egy februári kormányhatározat értelmében idén már 500 millió forint jut.

A konferencián számba vették az eddig elért eredményeket. A műemlékes szakemberek és restaurátorok, kivitelezők előadásaiból képet kaphattunk mind a program elméleti, mind pedig gyakorlati működéséről.

A konferencia egyik fő tanulsága, hogy a műemlékvédelem fontos kérdése a fenntarthatóság: nem elég egy-egy templomot, épületet megújítani, muszáj megtalálni azt a módot is, később ki lesz a gazdája, és hogyan hasznosul. Az elhagyott, nem használt épületek előbb-utóbb óhatatlanul az enyészetéi lesznek.

Ebben a témakörben izgalmas előadást tartott Gudor Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese, aki pontos számításokkal alátámasztott prezentációban mutatta be, mihez lehet kezdeni a mégoly mostoha sorsú istenházákkal is, mint amilyenek például a dél-erdélyi szórványban találhatók.

A nap végén Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese átadta a 2017-ben létrehozott Granasztói György-díjat, amelyet minden évben a Kárpát-medencei örökségvédelemben kiemelkedő tevékenységet végző szakembereknek nyújtanak át. Az idei díjazott Kollár Tibor.

Kollár Tibor, aki foglalkozására nézve pszichiáter, 2006 óta működik együtt a Teleki László Alapítvánnyal: már addig is afféle műkedvelőként, kiváló kapcsolatait felhasználva, saját pénzét és energiáját sem kímélve dolgozott a határainkon túli magyar épített örökség megmentéséért, derült ki az alapítvány igazgatója, Dr. Diószegi László laudációjából. Kollár Tibor azóta számos kötetet írt és szerkesztett, amelyek a szakma elismerését is elnyerték. Első munkája a Középkori falképek Erdélyben című kötet, amelyet azóta nyolc másik követett. Kollár Tibor emellett vezető tanácsadója volt a magyar-román, illetve a magyar-román-ukrán határon átnyúló európai uniós programoknak, melyek keretében többek között megújult három partiumi műemlék templom. Ő vezette az észak-mezőségi szórványtemplomok kutatási projektjét, itt került látóterébe a kiszsolnai szász evangélikus romtemplom is: az ottani Giotto-freskómásolatok felfedezésének és megmentésének története művészettörténeti világszenzáció lett. A Granasztói György-díj kitüntetettje hasonló eredménnyel dolgozik az egész Kárpát-medencében. Hozzá fűződik a horvátországi Kaporna egykori Szent György-templomának szentélyében található freskók felfedezése is.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások