hír Állatkert Pécs ZOO

HírhoZOO

Körvonalazódni látszik a pécsi új állatkert.


iStvan | 2015.10.11
Állati (jó) hely lesz, az biztos.

Kemény, megfeszített munkával dolgoznak a tavaly májusban bezárt pécsi állatkertben, a kivitelezők célja nem más, mint hogy a másfél milliárd forintból újjászülető világszínvonalú Zoo Pécsre csábítsa a környező országok állatbarátait, és hogy Pécs közelebb hozza az állatokat a látogatókhoz. De nézzük is, hogyan áll a munka, ha már körbesétálhattuk az épülő létesítményt.

Annak ellenére, hogy rengeteg hercehurca volt már a pécsi állatkert újjáépítésével kapcsolatban, mégis nagyon szépen halad a munka, már körvonalazódik a kész intézmény képe. Az európai uniós forrásból finanszírozott, másfél milliárd forintból készülő létesítményt a kor turisztikai igényei mellett az ökológiai és fenntarthatósági szempontoknak megfelelően fejlesztik, így az intézmény színvonala eléri a hasonló nyugat-európai állatkertekét.

Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondása szerint a fejlesztés során a fő szempont az volt, hogy az állatkert minden környezetvédelmi kritériumnak megfeleljen, és hogy az új, korszerű, szabványméretű és- felszereltségű kifutókkal ellátott látványos komplexum közelebb hozza az állatokat a látogatókhoz – ezzel pedig emelje a pécsi turizmus színvonalát.

Az már a szerkezetépítés során is látszik, az új állatkert egészen más lesz, mint a társadalmi munkában, 1961-ben épített elődje, hiszen az elmúlt években felújított korszerű kifutókon kívül mindent átépítenek. Széles sétaútvonalak készülnek, az épületek modern külsőt kapnak, a kifutók és az állatházak pedig minden európai követelménynek és látogatói elvárásoknak eleget tesznek majd.

De miként is fog kinézni az állatkert?
A hatalmas főépületben kap helyet a földszinten a 100 köbméteres cápa-akvárium, valamint 15 másik kisebb akvárium. Ezek közül 4 úgynevezett paludárium, amelyekben láthatjuk a vízfelszín alatti élővilág (például a növényzet) részleteit is.
Az akváriumszint felett lesznek a terráriumok – szám szerint 24 –, ahol megannyi hüllővel és kétéltűvel nézhetünk majd farkasszemet. A gyíkok némelyikét pedig régi ismerősként köszönthetjük majd, hiszen az Akvárium-Terrárium lakó is ideköltöznek. A főépületben kap helyet egy szemináriumi terem is, ahol különböző előadásokat és kurzusokat fognak majd tartani diákoknak, természetesen az állatvilággal és a környezeti neveléssel kapcsolatban. A létesítmény magában foglalja a pécsi Természettudományi Múzeum földtörténeti gyűjteményét is.

A főépületben – illetve azzal szoros szomszédságban – lesz a méretes csimpánzkifutó. Bizonyára sokan emlékeznek még arra, hogy a régi állatkertben is volt csimpánz, csak épp nem lehetett látogatni, mert élettere nem felelt meg a szabványoknak.
Az új állatkertben hat nagy kifutója lesz a különböző majomfajtáknak, ezek már szinte teljesen készen vannak. Ha kisétálunk az épületből és felmegyünk annak tetejére, megcsodálhatjuk a fókamedencét is, amely körül lelátóperon is lesz, hogy kényelmesen üldögélve nézhessük a bohóckodó állatokat.

Kicsit továbbsétálva a régi csimpánzketrec helyén találjuk a nagymacskák kifutóját. Tágas térben rohangálhat majd itt az állatkert fő attrakciója, a tigrispár. Mellettük pedig egyből ott vannak az oroszlánok, az ő „lakásuk” tetejére ki is tudunk majd menni. Tőlük nem messze, ugyanebben az épületben van a víziló szállása is, az ő szépen kialakított szabadtéri helyét körbe is sétálhatjuk majd.

Ahol régen a bölények voltak, ott ezután is a bölények lesznek, viszont az ő szomszédságukban épült meg az Afrika-ház, ahol többek között antilopokkal, tevékkel, zebrákkal találkozhatunk.
A munkálatokkal egy időben folyamatosan érkeznek az újabb és újabb állatok.
A Pécsen eddig még nem látható tigrisek mellett beköltözik még barnamedve, leopárd, puma, varacskos disznó, tehénantilop és keselyű is – a teljesség igénye nélkül.
Érdekesség, hogy a kivitelezők a régi állatkert főbejáratának múltidéző, pergolaszerű "keretezését" átköltöztették az új hely közepére, ahol egyszerre fog pihenőként és nosztalgikus díszként is funkcionálni.
Egy tágas, összesen 70 férőhelyes parkolót is kialakítanak az állatkert szomszédságában, valamint a helyszín közelében kerékpározásra alkalmas erdei útvonalat építenek.

A fejlesztések sokasága és minősége okán a pécsi állatkertet bevehetik az Európai Állatkertek Szövetségébe, ami azért fontos, mert csak olyan állatkertek kaphatnak új állatokat és vehetnek rész fajfenntartó programokban, amelyek tagjai ennek a szövetségnek.

Egy évvel ezelőtti híradás a létesítményről.

Forrás.

E témát érintő következő posztomban már az átadott állatkertről adnék képes beszámolót, hogy ezzel is a Mecsek hegyoldalra csalogassam a Pécsre látogatókat.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások