Kalákák Erdélyországban és itthon [1]

„A Kalákák nem „csupán” a helyek rendbetételét jelentik, hanem szellemi és közösségépítő munkát. A kaláka szellemisége a hely, a táj megfigyelésén alapuló építést jelent. Külső és belső építkezést. Amely során értékké válik a közösségi munka, s a belső értékek a felszínre kerülhetnek. Ehhez a munkához szeretetteljes odafigyelés, partneri kapcsolatra való képesség és alázat kell. Ennyi elég. A többit bízzuk a Fennebbvalókra.
A kalákák szervezésekor ezért elsősorban azokat a kezdeményezéseket tartjuk fontosnak munkánkkal, kapcsolatrendszerünkkel, szervezőmunkával támogatni, amelyek a hely szellemének, a helyi közösség önszerveződésének, a tájnak, segítenek. Ha segítséget kérnek, segíteni kell valamilyen módon, a helynek, az időnek megfelelő módon. Célunk, hogy minél több helybélit vonjunk be a munkába, de éppoly fontos, hogy a Kárpát-medence minden tájáról minél többen érkezzenek a kalákák helyszínére, ahol közös munka során megismerhetjük egymást, s reményeink szerint továbbvihetjük az együvé tartozás, s a kaláka gondolatát.”

Első körben szeretnék azoktól elnézést kérni, akik esetleg más tollából származóan már találkozhattak a következő – több részesre tervezett – cikkeim témáinak valamelyikével, akár a nyomtatott sajtóban, akár a világhálón bolyongva,
pl.: itt.
Szeretném, ha egykori személyes tapasztalataimat, útinaplószerű gondolataimat elmélyülten tanulmányoznák a rohanó világ ezen oldalán, átértékelve értékeinket, modernségbe vetett életszemléletünket.
Mivel manapság a csapból is a fenntarthatóság folyik, szeretnék pár szép és példaértékű emléket megosztani a témára fogékony, érdeklődő olvasókkal.
A kedves olvasók többek között Tudásközpont-os cikkemben is inkább kritikus „architorturista” emberként ismerhettek meg, most kicsit nosztalgiázva, visszaemlékezve szeretnék pozitív hangvételű írásokat közölni, a felkínált lehetőségeket kihasználva. A bő lére eresztett bevezető után következzenek az előzmények.
2002-ben hallottam először a Kalákamozgalomról, de akkor, egy gyergyószárhegyi amatőr alkotóbárban való részvételem miatt nem tudtam elmenni Nagytusnádra a Nádasfürdő (borvízfürdő) (újjá)építésére. Viszont elhatároztam, hogy 2003-ban mindenképpen eljutok a Csíki medencébe, a következő kaláka helyszínére. Akkorra már megérlelődött bennem a vágy, hogy látni akarom a képeslapokról ismert erdélyi tájat, amely állt egyrészt hegytetőn sipkaszerűen elterülő fenyőerdőből, mely alacsonyabb tengerszint feletti szinten átmenet nélkül vált át legelőmezőre, ami belefut a lakott területbe. Mindezek hihetetlen éles, kontrasztos színekkel. Ezzel a vízióval utaztam ki vonattal Erdélyországba, Csíkszeredába, onnan Csíkkozmásra.
2003-ban feladatunk volt egy a régi időkben használt falusi, helyi fürdő felújítása. A helyszínt természetesen a helyiek elmondása alapján kerestük fel, ismertük meg.
Szerencsére az időjárás mindvégig kegyes volt hozzánk. Sőt, aki nem készült fel a nap elleni védekezésre, hamar a bőrén ismerhette meg a kristálytiszta levegőn áthatoló napsugarak erejét. A fotóról is kivehető: a résztvevők felsőteste sem látott a Csíkkozmási kaláka előtt égető napsugarakat :).
Kalákáknál már szinte hagyomány, ha a hely természeti „nyersanyag forrása” engedi, fűzépítmény is készül. Ezt a hagyományt indította el a kozmási fűzszentélynek keresztelt építmény. A szentély laza talajszerkezetű, majdhogynem lápos, kaszálóterületre került, ezzel is biztosítva a leásott fűz továbbéléséhez szükséges vízmennyiséget, nedvesség-utánpótlást. A földbe „dugványozott” fűzépítmények kizöldítésének természetesen az a célja, hogy üde, (félig) élő organizmus jöjjön létre, mely látvány emelheti a helyi értékeket. Minden esetben az volt a tapasztalat, hogy megerednek a „beépítés” előtt vágott hajtások.
Röviden szólnék a technológiáról is. Ahogy említettem, minden esetben felhasználás előtt, még aznap reggel kell vágni a fűzet, hogy mint a vágott virág, friss maradjon. Amennyiben lehetséges, patakban pihentetjük a levágott szálakat. Az anyagbeszerzés általában a gyerekek, lányok/asszonyok feladata kis kiegészítő férfierővel. Majd szintén főleg a nők végzik a fűz előkészítést is. Az építmény méretétől és formájától függ, milyen hosszúságúra vágjuk a növényt a lelőhelyen. A stabilitás érdekében cca. 1-2 ujjnyi, változó hosszúságú szálakat használunk fel. A kiválogatott szálakból kötegeket alakítunk ki drótkötés segítségével. A kötegek súlya is elég változatos, de egy még nedvességgel teli kötegbe pár markos legénynek jól bele lehet kapaszkodnia. Csíkkozmáson szerencsénk volt, mert viszonylag könnyen kialakíthattuk a kötegek gödrét, ahova kerültek, hiszen vizenyős volt a talaj. Ahogy kitermeltük a földet, meg is jelent a talajvíz az ásott gödörben. Nagy volt az öröm, bár tartottunk attól, hogy a laza talajszerkezet miatt kifordul majd a fűzköteg, ha nem ástunk elég mélyre. További érdekesség a szentélynél, hogy a közepébe elhelyeztünk egy nagyobb méretű, rovásírással feliratozott kőtömböt. Természetesen nem volt könnyű a súlyos követ beszállítani a kavicsos útról, s a felállításával is meggyűlt a bajunk.
A helyszínen készült még egy teraszos, hármas kialakítású ülő sósfürdő (nátrium-klorid tartalmú), mely reumatikus problémákra, keringési zavarokra és női panaszokra ad kezelést. A fürdő helyét itt is a helyiek elbeszélése alapján választottuk ki, kalibráltuk be. A sótartalommal kapcsolatban a hitetlenek meggyőzésére annyi bizonyára elég, hogy a kész sósfürdőről készült fotón középen látható fenyő ágasfa (törölköző és ruhafogas), s minden faszerkezet, amely érintkezett a sós vízzel, ennek hatására kifehéredett.
További építményként valósult meg egy filagória (fedett pihenő), mely elengedhetetlen a feredők mellé. Gondoljunk csak bele a mai termálfürdők mellett kialakított szálló- és vendéglátó-egységekre. A kalákafürdőknél praktikusan minden mikroméretekben történik, hisz ne feledjük, csupán 10-14 nap áll rendelkezésre a munkálatokhoz, hogy csodát művelhessünk, egy gyakorlatilag állandóan változó összetételű csapattal.
A nyári nagy melegben jól esett frissíteni magunkat a kellemesen hideg – kicsit mentás izű – forrásvízzel, amelyhez farönkből készítettünk köpüt, rajta gyíkot formázó faragott motívummal.
A fürdőkön kívül egyik leglátogatottabb hely minden bizonnyal az általam csak „neoorganikus”-nak titulált deszkabudi. Építész Vándoriskolások ötleteként és kivitelezésében valósult meg. Ők már korábban is készítettek deszkaépítményt. Az alábbi http://www.vandoriskola.hu/ oldalon tekinthetők meg, a Kirándulások, táborok / 2003 – Ecomusée d' Alsace Elzász alatt.
A vécé újrahasznosított deszkából és töménytelen mennyiségű szeg ácsolataként készült. A fotón is látható: ajtót nem találunk az építményen, nincs is rá szükség a csigaházhoz hasonló formálás miatt. Nyugodtan végezhetjük dolgunkat, közben kellemes kilátás tárul elénk.
E cikkemmel, a fotókkal és a következő élménybeszámolókkal az a célom, hogy a városi, urbanizálódott, eltechnikaiasult emberekben felébresszem azt a vágyat, ami bennem kialakult lassan 10 éve, s bemutassam a kalákamozgalom lényegét, rövid, jelen korban ÉLŐ történelmét.