hír exkluzív cikk buildecon EBI Építésaktivitási Report ELTINGA ibuild

Kevésbé aktív társasházi lakásépítők

EBI Építésaktivitási Jelentés 2022 Q2


buildecon | 2022.09.06

2022 április és június között kevesebb mint 60 milliárd forint értékben indultak társasházi lakásépítések. Ez 2016 óta 2020 második felét nem számítva a legalacsonyabb összeg volt úgy, hogy azóta jelentősen nőttek az építési költségek, vagyis változatlan árak mellett nézve ez jóval kisebb építési volument jelent.

Társasházi építésaktivitás

Az első negyedévhez képest az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Kezdésének visszaesése körülbelül 40%-os volt, ugyanakkor a 2021-es második negyedévhez képest ennél jóval kisebb, körülbelül 18%-os elmaradás volt mérhető.

Összességében az idei első félévben a társasházi lakásépítési aktivitás nagyon szerénynek mondható a körülbelül 150 milliárd forint értékben megkezdett kivitelezésekkel, ami alacsonyabb a 2016 óta mért valamennyi első féléves számnál. A beruházások indítását továbbra is nehezítik a piaci bizonytalanságok, az építőanyagok nehézkes beszerzése illetve az előre nehezen megjósolható drágulásának mértéke, miközben a gazdasági nehézségek következtében a kereslet is visszaesni látszik, és finanszírozást is csak egyre rosszabb feltételekkel lehet találni. 

Jogszabályváltozások

A piac szempontjából jelentős változás, hogy a kedvezményes áfával kapcsolatos határidőt további két évvel kitolták, így az építési engedélyek megszerzésével kapcsolatban már nem sürgeti a fejlesztőket az idei év végi határidő. A másik jelentős változás, hogy szintén könnyítést kaptak a beruházók a szigorodó energetikai szabályok bevezetésének két éves eltolásával. Szintén változás a piac szempontjából, hogy a nagyobb, 5000 négyzetméternél nagyobb épületek, valamint az egy építési telken 1500 négyzetméter összes hasznos alapterületet meghaladó és legalább 6 lakásból álló új, társasházi lakóépületek esetében vétójogot kap az állami főépítész vezette Országos Építészeti Tervtanács. 

Társasházi befejezések 

A 2022 második negyedévet illetően némileg nőtt az első negyedévhez képest a befejezett társasházi lakásépítések összértéke. Az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Befejezése így az első félévben valamivel 100 milliárd forint felett alakult a szektorban. Az idei évre azonban további jelentős mennyiségű beruházás befejezése várható, bár a piaci körülmények miatt elképzelhető, hogy több fejlesztés esetében csúszhat az átadás. 

Regionális társasházi lakásépítés

A társasház építések területi eloszlása továbbra is nagyon egyenlőtlen, 2022 első félévében az Aktivitás-Kezdés több, mint 60%-a Közép-Magyarországhoz volt köthető, ami nagyjából a 2014-2021 közötti időszakot jellemző szinttel azonos. Kelet-Magyarország részesedése a korábban megfigyeltnél magasabb volt 2022 első felében, míg Nyugat-Magyarország alacsonyabb részesedéssel rendelkezett az idei év első 6 hónapjában a társasházi lakásépítésekből. 

A legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentés megrendelésének feltételeiről és a kutatással kapcsolatos háttérinformációkról az ebi@ibuild.info címre írva kaphat tájékoztatást.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások