Födelmesi Tamás | 2019.01.14
Az épület Montreál mellett helyezkedik el egy tó partján, egy kisebb facsoport kellős közepébe illeszkedve. Külső megjelenésében visszafogott, ugyanakkor éles kontraszt képződik a természeti formák és a töredezett épület között. A családi házból gyönyörű kilátás nyílik a közeli tóra.

Az épület központi magja a Lac St-Cyr-re néz, és ehhez a tengelyhez kapcsolódik két oldalsó pavilon, melyek az épületet körülvevő facsoportra néznek. A projekt folyamán a fragmentáció eszméje kapott központi szerepet, ugyanakkor a három különálló alakzat integrálására is törekedtek.

A konyha és a mellette lévő iroda a központi blokkban helyezkedik el, gyönyörű kilátással a tóra. A nappali keleti irányban található, mely egy üvegfolyosón keresztül érhető el, amely egyben étkezőként is funkcionál. A tökéletesen keletre tájolt hálószoba a nappali alatt található, a helyszín természetes lejtésének köszönhetően épp a környező tereppel egy szinten. A hálószoba impozáns lépcsőn keresztül érhető el, melynek felfüggesztett, utolsó foka azt a hatást kelti, mintha az egész lépcső lebegne.

A nyugati épületszárny olyan szögben áll, hogy mondhatni, elszigetelődik, leválik a ház tömegéről. Így ezen a részen a barátokat és vendégeket kényelmesen el tudják szállásolni.
A vendégblokkot és a keleti épülettömeget a bejárati ajtó választja el, ugyanakkor a bejárati rész a homlokzattal megegyező anyaggal van ellátva, így elmosódik a belső és a külső felületek közötti határ. A központi pavilon másik oldalán a nappaliba vezető folyosó étkezőként funkcionál és teljesen nyitott. Az éjszakai világítást felfüggesztett alumínium mennyezet biztosítja, amely olyan hatást kelt, mintha egy fa lombkoronája világítana.

Az épület a lehetőségekhez mérten természetes anyagokból áll. A homlokzatok keleti cédrus deszkákkal vannak burkolva, amelyek majd idővel szépen együtt öregednek az épülettel. A belső falakat és mennyezeteket gipszkarton vagy fehér cédrus fedi, míg a padlót fehér tölgy vagy csiszolt beton borítja. A terasz területe a konyhától és az étkezőtől délre húzódik egészen a tóig. Az épület tömege körülöleli a teraszt, színpadot teremtve a környező természet számára.

Építész: YH2 Architecture
Helyszín: Montreál, Kanada
Építés éve: 2018
Forrás: ArchDaily

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások