színkép | 2012.10.10
2012. október 4-én adták át Makovecz Imre alapkoncepciójára építve Turi Attila főépítész tervei alapján elkészült ökumenikus kápolnát, a vörösiszap-katasztrófa után épült devecseri új lakóparkban a tragédia második évfordulóján.

A harmincöt négyzetméter magas szentély két részből áll. A kápolnatér hat méter átmérőjű, félgömb alakú, természetes palakővel fedett kupola, amely előtt 13 méter magas, aranytűben végződő, bejáratként is funkcionáló harangtorony áll, oldalain két szárnnyal. Az emlékkápolna – amely a mester utolsó terve alapján készült – különlegességének számít az épületet körülölelő, úgynevezett földdomb. A kápolna függőleges falait kívülről földdel burkolták, tetején bevilágítókat helyeztek el.
A kápolna egyetlen képét, Kun Éva képzőművész kerámia oltárképét a bejárattal szemközti falon helyezik el, mely tisztáson álló bárányt ábrázol, amely lábával vörös kígyó fejét tapossa.

A 35-40 ember befogadására alkalmas imahely megépítését 22 magyarországi erdőgazdaság vállalta magára és építészhallgatók segítették önkéntes munkájukkal.

A devecseri lakónegyed a tavaly elhunyt világhírű magyar építész után a Makovecz-park nevet kapja.

Forrás: www.mma.hu

Bővebb információ a kápolna ünnepélyes átadásáról és felszenteléséről itt olvasható

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások