Különleges, az energiafelhasználás optimalizására hangolt óvodaépületet tervezett a Christensen & CO Architecter a dániai Hørsholmban. A Solhuset (napház) formabontó megoldásai és kiemelkedő energiahatékonysága a jövő oktatási épületei számára is mintául szolgálhat.
Az Olaszliszkai Emlékkert megkapta az egyik legnevesebb nemzetközi építészeti és design díj Special Mention jelölését a Kulturális és vallási épületek, illetve emlékművek kategóriában, így a nevezők felső 5%-ába került. A projekt az S39 Hybrid Design (korábbi nevén Szövetség '39) és az Örökségvédelmi Tervező és Szolgáltató Kft. közös munkája.
Az EECFA – nyolc kelet-európai ország építési piacát kutató nemzetközi szövetség, mely a helyi kutatóintézetek, az alapító-kutató központ Buildecon és a módszertani hátteret biztosító ELTINGA együttműködése – június 24-én adta ki a 2019-es nyári EECFA előrejelző tanulmányait. Az EECFA kelet-európai építési piacaival ebben a cikkben foglalkozunk.
Már lehet pályázni a 2019-es Pro Architectura díj elnyerésére. Az egymillió forint pénzjutalommal járó elismerésre épített környezetünk minőségi alakítása és megőrzése érdekében kifejtett tevékenységgel és nívós alkotással lehet pályázni.
A Csonka Pál-érem idei kitüntetettjei: Bodrossy Attila DLA építész és Serfőző István tartószerkezet tervező alkotópárosa.
A díjakat Szép János laudációja mellett Krizsán András DLA, a MÉSZ elnöke és Marosi Miklós, a Csonka Pál-érem kuratóriumának elnöke, az MMA alelnöke adták át 2019. július 9-én.
Napról napra erősödik a társadalmi igény, hogy megóvjuk természetes közegünket a káros környezeti hatásoktól, így gondolva az utókorra. A drasztikus éghajlatváltozásra reagálva az építészetben is közkedveltek a környezetkímélő, zöld megoldások. Ennek következményeként az energiahatékony passzívházak száma is folyamatosan növekszik.
A MUDA építésziroda tervei alapján készült minimalista étterem Délnyugat-Kínában egy eukaliptuszerdőn kígyózik keresztül.
Tizenhét világörökségi helyszínt vett fel listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága soros tanácskozásán, Bakuban.
A svéd Wallgren Arkitekter és a BOX Bygg kivitelező cég paraméteres eszköze a peremfeltételekhez igazodó alaprajzokat generál.
Már csak egy hét, és a nagyközönség is megnézheti a jövő házait. 27 egyetemről 26 országból érkezett az a 10 csapat, akik a leginnovatívabb szolárházat próbálják megépíteni két hét alatt.
Parasztházak, malmok, gazdasági épületek, útmenti keresztek: népi építészeti örökségünk jelentős, de folyamatosan pusztul. A Népi Építészeti Program keretében idén is 1,5 milliárd forint jut az ilyen emlékek állagmegóvására, felújítására.
A 2019-es nyári EECFA előrejelző tanulmányok 2021-ig 2019. június 24.-én kerültek kiadásra. Az EECFA délkelet európai építési piacaira vonatkozó legfontosabb megállapításokat ebben a cikkben gyűjtöttük össze.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap 2025. március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap 2025. április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap 2025. május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap 2025. szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap 2025. október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap 2025. november 13-án