Látványos és informatív digitális tudástár jelent meg GlassTime címmel az üvegről, annak feldolgozásáról és alkalmazásáról, amely üvegfeldolgozók, építészek és függönyfalakkal foglalkozó cégek számára kínál hiánypótló összefoglalót a témában.
Hosszú előkészítés és számos egyeztetés után, fennállásának tízéves évfordulója alkalmából, teljesen megújult külsővel köszönti a 2020-as évet a Metszet folyóirat. A XVII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak munkái mellé olyan magyar épületeket válogattunk, amelyek a kongresszus témájához, az Ép-ítéshez kapcsolódnak.
A 2019-ben kiírt és megrendezett Építészeti Nívódíj Pályázat sikerein felbuzdulva, 2020-ban továbbra is három kategóriában keressük a legjobb 2016-tól 2019-ig megvalósult épületeket!
Tizennyolc nyertes terv született a bölcsődeépítési ötletpályázaton, a díjazottaknak elismerő oklevelet adtak át.
Tavaly 25 milliárd forint értékben vették kezdetüket építőipari beruházások az egészségügyben, míg egyéb magasépítések közé tartozó építkezés-indítások minden eddigi rekordot megdöntöttek.
Jelentős növekedés volt tapasztalható a hazai szállodaépítésekben tavaly: minden eddigi rekordot megdöntött az építési fázisba lépő beruházások összértéke.
Lezajlott a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) hazai előminősítő versenye. Megvannak a továbbjutók! Március 2-án a Magyar Építőművészek Szövetsége székházában délután kiderül, hogy kik a nyertesek!
Az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Kezdés mutatójának értéke a társasházi lakásépítések esetében 2019 utolsó három hónapjában már csupán 49 milliárd forint volt.
Napjainkban a technológia fejlődése megnyitja a kapukat az építészek előtt az extravagáns formák irányába. Van, aki él is a lehetőséggel...
Életének 85. évében meghalt Kampis Miklós építész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a 20. század második felének és a 21. század első évtizedeinek meghatározó személyisége – közölte az MMA. Kampis Miklóst az MMA saját hallottjának tekinti.
2019 utolsó negyedéve ismét jelentős visszaesést hozott az építőipari aktivitásban, mindössze 424 milliárd forintot tett ki a megkezdett kivitelezési munkák összértéke – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.
Újabb három pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar falu program keretében, ezúttal hétmilliárd forint keretösszegben lehet pályázni orvosi szolgálati lakás építésére, orvosi rendelők építésére és felújítására, valamint orvostechnikai eszközök beszerzésére.