A BME Urbanisztika Tanszékének tanárai, Benkő Melinda tanszékvezető egyetemi docens és Kádár Bálint egyetemi docens a Metszet 2019/3. számának vendégszerkesztői, akik a közeljövőben lezáruló DANUrB projekt apropóján a kutatás tanulságait és további, Duna és város kapcsolatát elemző tanulmányokat osztanak meg az olvasó szakmai közönséggel.
Közép-Európa legkorszerűbb kertészeti termelési, feldolgozási és logisztikai központja épül a német FAKT AG egymilliárd eurós (313,7 milliárd forint) beruházásában Hegyeshalom és Bezenye határában – jelentette be Nagy István agrárminiszter kedden sajtótájékoztatón Mosonmagyaróváron.
Átadták a 4,5 milliárd forintból épített új versenyuszodát Kaposváron.
A Szent István Egyetem Ybl Milós Építéstudományi Kara 2014-ben, az "Ybl200" országos, bicentenáriumi programsorozatának keretében rendezett először tudományos, középiskolásokat megszólító rendezvényt. A kezdeményezésből mára hagyomány lett, idén május 30-án látta vendégül a Kar az ország különböző tájáról érkező diákokat és tanáraikat.
A Liget Budapest projekt erős modellként működhet a jövő urbanisztikai fejlesztései számára – mondta el az MTI-nek a Magyar Zene Házát tervező japán sztárépítész, Sou Fujimoto csütörtökön a beruházás helyszínén.
Ma 18:00-tól exkluzív tárlatvezetést tart Katona Vilmos Ph.D. egyetemi docens (Soproni Egyetem, SKK, Alkalmazott Művészeti Intézet) a TÉR /// ERŐ | II. Építészeti Nemzeti Szalon kiállításon, a Műcsarnokban.
„Az én geometriám” címmel nyílt tárlata prof. dr. Koppány Attila festőművésznek, a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar Építészeti és Épületszerkezettani Tanszékének professor emeritus egyetemi tanárának.
Sivatagi sátor, finn hómezők és tradicionális faépítészet találkozik a Dubaj Expo finn pavilonjában. A tervezésre kiírt pályázaton győztes dizájnt jegyző, Helsinkiben működő JKMM építésziroda nem először arat efféle sikert: 2010-ben a Sanghaj Expo legjobbjának választották a csapat pavilonját.
Hirtelen hagyott el bennünket, kik társai voltunk a vizualitásban, tagtársai voltunk művészeti és tudományos társaságokban, előadótársai voltunk az interdiszciplináris konferenciákon, harcostársai voltunk a környezet jobbá, szebbé, hasznosabbá építésében, az igazi művészet védelmében, és barátai voltunk a közösségépítésben, ezért nagyon hiányzik.
Csak be kell kötni a hálózatba, és készen is van. A People's Architecture Office által tervezett apró Plugin House a peking régi sikátorok közé ékelődik. Példa arra, hogy a kis házak is hozzájárulhatnak a hagyományos lakónegyedek megőrzéséhez.
Reykjavík egyik szimbolikus épülete, a Harpa közelében épülő Marriott Hotel nyílászárós megoldásaiban egy innovatív magyar cég is közreműködik. A vállalkozás Magyarországról elsőként tervezhet és gyárthat nyílászáró- valamint elemes homlokzati szerkezeteket a szigetországba.
Egyszerű a válasz, mert nem használt BIM-et. Az ügyvéd úr a sorozat összes részében, a rejtélyes gyilkosságok kinyomozása mellett – mint tudjuk –, folyamatosan családi házuk építésén dolgozott feleségével (aki később Donna-ként a Dallasban is megjelent, akkor már mint Ray Krebbs felesége). De nem haladt az építkezés. Hogy miért?