A 86. Euroconstruct Konferenciát a szervezet francia tagintézete rendezte Párizsban, melynek legfontosabb megállapításait ebben a cikkben gyűjtöttük össze.
Az építész feladata egy már kialakult házsor utolsó saroktelkén elhelyezkedő épület rekonstrukciója volt. Az építtető komoly kutatásokat végzett és szembesültek a megépült épülettípus problémáival, mint a rossz építőanyagok, az emelt földszint problematikája, és a belső térszervezés nem megfelelő kialakítása.
Csáji Attila Munkácsy Mihály-díjas festőművész, grafikus, fényművész, holográfus, érdemes művész, Príma Primissima díjas, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, alelnöke. Fényművészeti eljárását szabadalmaztatta. Az MTA színdinamikai bizottság elnökségének híre.
A nagy léptékű középületeiről ismert Mecanoo kortárs villaépülete hatalmas üvegfalai segítségével szinte elmerül tájban a Temze felső folyása menti kis tó vizén.
Tíz kategóriában 16. alkalommal vehették át a Prima Primissima díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
Az orvosi egyetem Egészségtudományi Karának a fővárosi palotanegyedben induló fejlesztése során ötemeletes tömböt alakítanak ki réi melléképületek és egy parkoló helyén.
Átalakul a BME építészoktatása, ennek a többlépcsős és remény szerint 2020 szeptemberéig tartó folyamatnak része volt a ma délelőtt megrendezett konferencia, amelyen az ország minden építészettel foglalkozó egyetemi kara képviseltette magát.
A modernizmus által szalonképtelennek nyilvánított ornamentika iránt újra érdeklődés érzékelhető, a digitális tervezési technikák, a high-tech építőipari technológiák új lehetőségeket nyitottak meg és korszerű megközelítéseket eredményeztek. A témát nemrég egy izgalmas kiállítás is felvetette.
Meghalt Kerékgyártó Béla filozófus, az építészet, a BME Építészmérnöki Kar valamint az Építőművészeti Doktori Iskola iránt elkötelezett, építész generációk szemléletét formáló oktatója, a MÉSZ Kotsis díjasa. Halála pótolhatatlan veszteség az építész szakmának.
A WHB és a Laki javarészt elkészült a neobarokk épület eredeti tervek alapján zajló kivitelezésével.
Az alapkőletétellel hivatalosan is elkezdődött a debreceni strand építése a Nagyerdőn. A 8,5 milliárd forintos beruházást a debreceni Hunép Universal Zrt. kivitelezi.
Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester az InfoRádiónak adott interjúban elmondta: nagy változások várhatóak a Batthyány téren, melynek átfogó felújítása a jövő év tervei között szerepel.
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án