Nem okozott gondot a hagyományosan ipari és garázskapukat forgalmazó Hörmann hazai leányvállalatának, hogy új termékeit, a bejárati és beltéri ajtókat is elfogadtassa a piacon – és ezt jórészt az építészekkel fenntartott jó szakmai kapcsolatainak köszönheti. Szujó László, a cég ügyvezető igazgatója a szakmai képzések, a BIM és a fenntarthatóság jelentőségéről is nyilatkozott a Metszetnek.
A lengyel nem-lakásépítés 2020-as és 2021-es visszaesése után a PAB-PCR&F Institute, az Euroconstruct lengyel tagintézete, 2022-2024-re évi 3% feletti növekedést prognosztizál.
A legjobb brit épületek közé válogatták ezt a külvárosi házat, mely a hagyományos Tudor építészeti elemeket ipari részletekkel ötvözve képez izgalmas hibridet.
A finn fővárosban és környékén a lakásépítés egyre inkább az ingatlanfejlesztők kezébe került. Régebben Finnországban a városok és a városi bérlakásépítő és -kezelő non-profit cégek voltak a beruházók.
Ebben a nyolcrészesre tervezett sorozatban különböző észak-európai (Észtország, Lettország, Litvánia, Finnország, Svédország) országokba kalauzolom a kedves Olvasót, hogy szubjektív válogatásomban bemutathassam a földrészen található kedvenc épületeimet és városaimat.
Visszafordíthatatlan károkat okozhat az építészeti emlékekben, műemlékekben, ha megfelelő szakértelem nélkül kezelik, vagy újítják fel azokat.
A finn törvények szerint egy lakásnak legalább 20 négyzetméteresnek kell lennie. Most mégis külön engedéllyel olyan bérházat építettek Vantaa városában, amelyben a lakások 15,5 négyzetméteresek.
A Mesteriskola fiatal, diplomás építészek-belsőépítészek részére a tervezés szakmai gyakorlatának és elméleti ismereteinek kiszélesítése, valamint az építész generációk, irányzatok összekapcsolása érdekében kétéves – nem akkreditált, posztgraduális – továbbképzést szervez.
Mindig izgalmas látni, hogy milyen szempontok alapján értékeli a nagyközönség a hazai legrangosabb, független, építészeknek szóló pályázatra érkezett munkákat. 2022-ben ismét kíváncsiak vagyunk arra, hogyan látja a mezőnyt a megrendelő, felhasználó, a potenciális építtető.
Megjelent a Metszet 2022/3. száma, amelyben a közelmúltban megvalósult középületek közül szedtünk össze egy csokorra valót.
Egyedi kialakítású, okos és környezetbarát megoldásokkal felszerelt parkolóház készült el Őrmezőn. A különleges formavilágú komplexum több mint 300 parkolóhelyet biztosít, elsősorban a Budapest ONE irodaépület bérlői és látogatói számára, de a fennmaradó helyek hozzáférhetők. Tervező a S.A.M.O.
Zürichtől nem messze található ez a csodálatos, hegyek közé ékelődött ékszerdoboz. Megkeresésemre azonnal felajánlották a nővérek a szállási lehetőséget is a fotózás engedélyezése mellett, én pedig éltem vele, és egy Breuer-épületben tölthettem el pár napot. Emlékezetes pár nap volt, ugyanis a nővérek bevontak az életükbe, amikor éppen nem dolgoztam. Szóval akár mosogathattam is volna, ha ahhoz lett volna kedvem.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap november 13-án (MÉK 2 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án