Egy 46 méter magas szikla tetején nyúlik el az artikulációtól mentes nyeregtetős épülettömeg, mely puritán megjelenése ellenére is uralja a tájat.
A 78 éves korában elhunyt, Uruguay-ban született sztárépítész számos épületével gazdagította az elmúlt néhány évtized kortárs építészetét világszerte.
Ebben a sorozatban olyan pécsi homlokzatokat mutatok be, melyek megítélésem szerint pozitív irányba fejlődtek a homlokzati felújítást követően. A rendelkezésre álló korábbi utcaképpel összehasonlítva a jelenlegi állapotokat megtekintve egyértelműen látható a fejlődés.
Első alkalommal szervez olasz kollektív standot a Construma építőipari szakkiállításon az Italian Trade Agency. Minőség, innováció és dizájn: ezek a hívószavak fogják össze a legkülönfélébb termékköröket lefedő 13 olasz gyártót, akik közül többen most először mutatják be termékeiket a magyar közönségnek. Látogasson el az ITA standjához és ismerje meg a Made in Italy építőipari kiválóságait!
A MÉSZ Nemzetközi Építészkongresszushoz kapcsolódva kerekasztal-beszélgetést szervez a Scruton MCC tekintélyes távolkeleti építészek részvételével. Az angol nyelvű esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Ez az a kérdés amelyet a lakásvásárlók és a lakásépítők is gyakran feltesznek. Az előbbiek annak szurkolnak, hogy az árak csökkenjenek, míg az utóbbiak attól tartanak, hogy az árak csökkenni fognak. Dr. Sebastian Sipos-Gug, az EECFA román kutatója, több olyan tényezőt is megvizsgált, amely erre vagy arra billentheti a lakáspiac egyensúlyát.
A kínai tulajdonú, elektromos luxusautókat gyártó, Volvo leszármazott Polestar hóból építtetett bemutatótermet Rovaniemiben, a Mikulás városában.
Budapest egyesülésének 150. évfordulója egybeesik a Budapesti Építészeti Filmnapok 15. születésnapjával. A KÉK – Kortárs Építészeti Központ szervezésében március 2-5. között megvalósuló fesztivál idén Budapestre, a 150 éves magyar főváros kihívásaira fókuszál.
A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata állásfoglalása a pesti Duna-part, a Széchenyi tér déli térfal kialakítással kapcsolatban
Az American Green Mountains szívében, Vermontban található a NÓS iroda által tervezett Three Summits három generációt egyesít egy hatalmas hegyvonulattal a háttérben. A beépítés koncepciója a visszatérés a kollektív otthonosság gyökereihez, az építészeti alapformákból komponálva.
Helsinki Pasila városrészében a régi vasúti gépműhely mellett új fejlesztésbe kezdtek. Többek közt szállodát, irodaházat, üzleteket építenek. A meghívásos pályázatot a portugál MASS Lab és a finn AFRY Ark Studio közösen nyerte.
Befejeződtek az egykori városi művelődési központ irodaszárnyának belső korszerűsítési munkái, így a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően 1100 négyzetméteren számos terem újult meg, amelyek zenészeknek, képzőművészeknek biztosítanak ideális alkotóhelyet.
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLELŐTT (MÉK 1 pont, MÜK 2 pont) >>
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLUTÁN (MÉK 1 pont, MÜK 4 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Budapest, október 3. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Székesfehérvár, október 8. (MÉK 2 pont) >>
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Kecskemét, október 10. (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Közbeszerzési konzultáció – Építési beruházásokkal kapcsolatos kérdések és válaszok, november 7. >>
XIV. Épületszerkezeti Konferencia – In memoriam Finta József – munkásság, épületek, örökség, november 26.
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>