Katona Vilmos | 2015.01.13
Archibald az individualista tervezőzseni szerepében elmélkedik a tökéletes műalkotásról.

Egy szürreális képben járunk, amely lelki szemeink előtt megelevenedik. A képen egy kis házikó kúszik a sivatagban. A nap hevesen tűz és a kis házikó láthatóan szenved, szomjazik. Oázis, vagyis az ő nyelvére lefordítva, egy város után kiáltozik:

– Várost! Kell egy város!



Kilépünk a képből és Archibaldot látjuk, amint az irodája falai közt elmerengve szemléli. Professzor hátulról odalép hozzá és megszólítja:

– Elég szomorú ez a kép, nem?

– Tudja professzor, sokkal jobban szeretnék a sivatagba, mint a városba tervezni.

–  Miért?

– Mert akkor az emberek csak az én épületemet bálványoznák.

– Fiam, amiről beszélsz, az nem építészet, csak délibáb…

Újra a szürreális képben vagyunk. Házikó a távolban megpillant egy nagy várost. Felcsillan benne a remény, de a város délibábként szertefoszlik a szemei elől. Házikó kétségbeesetten felkiált:

– Miért?! 

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások