Peter Zumthor két különálló szerkezetet tervezett az emlékműhöz: az egyik finom, hosszú, fakeretes struktúra, a másik pedig a Louise Bourgeois installációjának helyet adó üveg és Corten acél tömeg.
Az építészet és képzőművészet társításával létrejött mű a Norvégia észak-keleti területén fekvő Vardø kisvárosának 17. századi boszorkánypereiben megégetett 91 embernek állít emléket. A két művész nyers szépségű és megejtő költőiségű alkotása a sarkkörön túli nyári éjféli napfényben a tengeri sirályok hangja közepette a leghatásosabb.
A különleges művet többek közt maga Vardø városa finanszírozta, hogy felhívja a figyelmet a ma is oly jellemző bűnbakkeresés veszélyeire és következményeire. Az emlékmű megalkotására a norvég turistahivatal konzulense és kurátora, Knut Wold képzőművész javasolta Louise Bourgeois-t, a neves, nemrég elhunyt francia származású szobrásznőt. Mivel azonban a művésznő installációjának elhelyezésére épületet is kellett tervezni, Wold megkereste Peter Zumthort, akit a jelenleg is építés alatt álló saudai norvég cinkbányászati múzeum tervezése idején ismert meg. Wold később meglepve tudta meg, hogy Bourgeois és Zumthor már dolgozott egy közös, de meg nem valósult építészeti-képzőművészeti projekten, így az újabb együttműködés teljesen természetesnek tűnt.
Bourgeois a tervezés kezdetekor (négy évvel a halála előtt) már 94 éves volt, ezért Zumthort kérte fel, hogy első benyomásaiért nélküle utazzon a sarkkörön túlra. "Úgy egyeztünk meg, hogy Louise készíti el az installációt, én pedig az azt befogadó szerkezetet", mondja Zumthor. A helyszínen az építészt letaglózta a tengerparti táj nyersesége és kopársága, valamint a helyiek által a halak szárítására összeeszkábált faszerkezetek látványa. Megrendítőnek találta a lakóházak kis ablakaiba kitett lámpásokat is.
A boszorkányüldözés itteni 77 nő és 14 férfi áldozata emlékére Zumthor egy hosszú, a sziklás gránitpart tetején álló fakeretes szerkezetet képzelt el, vitorlavászonhoz hasonló anyagú zárt folyosóval. A magasan álló szerkezet belsejébe spontán módon kiosztott, egyetlen villanykörtével megvilágított kis ablakok emlékeztetnek a kivégzettekre. "Semmiképpen sem agresszív, tömör emlékművet szerettem volna. Ehhez a durva környezethez egy könnyű és finom szerkezet illett leginkább", nyilatkozta az építész.
Amikor Zumthor először megmutatta skicceit Bourgeois-nak, a szobrásznőnek tetszett, de úgy érezte, egy befejezett művel áll szemben. Saját térre volt szüksége installációjához, ezért megegyeztek Zumthorral, hogy az égő székből álló alkotásának az építész egy külön épületet tervez.
A hosszanti emlékműrész belsejében a látogató 100 méter hosszú, 1.5 méter széles, impregnált vászonnal körbevont deszkakifutón halad el a sötétben a 91 tompán megvilágított ablak mellett. A faszerkezetnek, a kötélszerű feszítőelemeknek és a hullámzó mennyezetnek köszönhetően a hatás egy őslény belsejére emlékeztet.
A folyosó déli végén a látogató kilép a szerkezetből és eljut a Bourgeois installációját befogadó üvegkocka-szerű épület bejáratához. A terem kerületén álló Corten acél oszlopok tartják a tetőt, és vízszintes acéltartókhoz rögzítve 17 sötétített üvegpanel került burkolatként az épületre. Mivel a tengerparton meglehetősen erős szél jár, az üvegfalak közvetlenül a tető alatt és a padló fölött egy réssel érnek véget, hogy a levegő áthaladhasson a belső téren. A kocka közepén áll az alumínium szék, amelyből gázlángok csapnak fel. Az elítéltet jelképező lángoló szék látványa az azt 'bírókként' körülvevő hét ovális tükörben ismétlődik.
Kérdés, hogy a méltó emlékműhöz valóban szükség volt-e két külön szerkezet megépítéséhez, amelyek így 15 millió dollárba kerültek. Zumthor hosszú folyosója talán önmagában is elég lett volna. Tény azonban, hogy a két különleges installáció megrendítő élményben részesíti azokat, akik az emlékmű kedvéért elzarándokolnak a sarkkörön túlra. Zumthor-mániásoknak mindenesetre kötelező.
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére