donkanyar | 2012.09.18
Hamarosan megteszik az első kapavágást a bezenyei kaszinóközpont projektben, megoldódni látszanak ugyanis a tulajdonosi viták és úgy fest, pénz is kerül a beruházásra. A fejlesztés összértéke a tervek szerint 300 millió euró lesz, ami már az építkezés alatt is nagyon tisztességesen fial az államkasszának.

A pénzügyi és hitelezési válság lelassította a bezenyei Eurovegas építkezésének előkészítését, és az évek óta tartó kapcsolódó tulajdonosi vita sem segítette a hatalmas beruházás megvalósítását. Sőt, idén tavasszal már nagyon úgy tűnt, hogy a befektetők kifarolnak Bezenye mögül és inkább Barcelonában vagy Madridban építik fel az Eurovegast. Most úgy tűnik mindkettő megoldódik, és végre elkezdődhet a 300 millió eurós fejlesztés megvalsósítása – írja a Napi Gazdaság Online.

Az osztrák és szlovák határ közelében 160 hektáron elterülő szórakoztatóközpont Közép-Európa legnagyobb turisztikai beruházása lesz, amelynek megvalósítása évek óta húzódik. A finanszírozás a befektetőtől kapott információk szerint ígértesen alakul, így hamarosan indulhat a gigantikus építkezés. Az első ütemben egy 350 szobás Hard Rock Hotel, 4000 fős rendezvényközpont, étteremek, diszkó és egy Las Vegas-i stílusú kaszinó készül el - egy-másfél év alatt.

Az amerikai-magyar tervezőcsapat által megálmodott komplexum közvetlenül és közvetve 11 ezer embernek ad majd munkát, s nem mellékesen jelentős költségvetési bevételt is generál. Már az építkezés alatt megközelítőleg 35 milliárdos adóbevételhez jut a büdzsé, a KPMG számításai szerint ez újabb 20 milliárddal nő a koncessziós időszak végéig. A Hard Rock - amely az elmúlt év végén nyitotta meg első budapesti étteremét - befektetőként is részt vesz a projekt megvalósításában.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások