bojti | 2013.11.22
Trezor jelentése: értékmegőrzésre szolgáló helyiség vagy berendezés. Az érték jelentése Bojti szerint:ember-tér-fény-hang-zene-mozgás-lélek-humor és térarányok szellemfrissítő harmóniája, ahol az építészet és üvegszobrászat eggyé válik. Ne nézd, csak érezd-élvezd!

Bojti András üvegszobrász tér-installációja a Fuga Építészeti Központban, Budapest belvárosában 2013. május 2-27.

Az egykori páncélteremnek, Trezornak nincsenek ablakai, mégis valami fura sűrített építészeti esszenciával bír. Homogén, szürke, monolit tér, ami egy szobrász irracionalitásra amúgy is hajlamos szellemét a legfontosabb értékek erőteljes megjelenítésére ösztönözheti.

Nincs jelen a szokásos kiállítási arisztokratizmus. Talán fontosabb, amiből manapság rosszul állunk: szemléletmód, izmus, komplexitás mint vállalt képesség, az összefüggések emelkedett értékteremtése, a műfajok egymásba hatolása az alázat mentén, a használó szellemének, életstílusának megemelése, a fény, a szín, a téri absztrakciók, összefüggő, rejtett lelki üzenetei. A szándék az élhetővé tehető intellektuális környezet felkínálása az arra nagyérdemű közönség felé. Talán egy szerény embertisztelő karnyújtás az identitást keresők irányába.

Terekből jövünk, terekbe megyünk. Lehet, hogy egy térplasztika részei vagyunk?
Azt hisszük, hogy ott vagyunk, de persze lehetnénk jobban is ott. Élhetnénk is ott, de csak használjuk. Átrohanások történnek, pedig vágyunk a nyugodt ott levésre, a valahol megnyugvásra.
Akarunk-e, tudunk-e tenni mindezért, és ha valakik felkínálják a lelki styling lehetőségét, élünk-e vele?
Felismerjük-e az eszköztelen és a valós, illetve „csak” virtuális eszközeit használó, téri szobrászat pszichológiai jelentőségét? Felmerül-e a saját közvetlen életterünk kézbevételének, alakításának igénye?
A megszokott belsőépítészeti beavatkozások mellé el tudunk-e képzelni olyat, ami talán az intellektuális, a filozófiai ott levésünket is táplálja?
Az otthon, vagy a munkakörnyezet megérett-e egy igazi barlang élményre? Olyanra, ahol megtisztelhetjük, kielégíthetjük lelkünk rejtett vágyait.

A kiállított installáció nem titkolt szándéka egy talán újnak nevezhető műfaj felmutatása, belesuttogása a térbe.
A szobrászi szándék, egy nagyvonalú, a komplex vizualitás élményét adó irányba mozdíthatja az arra fogékonyakat.

A falakon a teljes összefüggéseiben is egymásra feleselő plasztikai térelemek vetett színes árnyékai, színes reflexiói jelennek meg. A nagy gesztusokkal „festett”, egész falfelületeket betöltő grafikai elemek, bár „csak” anyagtalan, színes vetett árnyékai a megfelelően előkészített üvegfelületeknek, mégis a valóság hiteles részeivé válnak. Olyannyira, hogy a vízszintesen, párhuzamosan befüggesztett két mélyzöld üveglap gyönyörű földi árnyék vetületére már-már félünk rálépni. Nem törik-e el, ha taposunk rajta?
Ha ugyanerről a szobrászi elemről a falra is vetülnek színes árnyékok, akkor már tényleg kezdjük elveszíteni a talán indokolatlan magabiztosságunkat, hétköznapi, megszokott világszemléletünket. Talán átadódunk egy szellemibb, kevésbé materialista szemléletmódnak, mely képességünket talán már kezdtük elveszíteni a mindent elsöprő „felvilágosodásunk” hevében.
Nem kell aggódni. Ez a szunnyadó képességünk ott várja valahol mélyen, hogy újra előbukkanhasson és a mérhetőt és sokféleképpen magyarázhatót végre felváltsa, vagy kiegészítse az érezhető és szellemileg bizsergető.

A hazatérő, gondjaival túlterhelt embert, családot várhatja egy meditatív, elmélyedésre alkalmas térrészlet, vagy ha úgy tetszik „lelki barlang”. A kiállításon egyszerű színes síküveglapokkal határolt teret, azok vetett árnyéka, illetve a falról oda-vissza verődő reflexiók egy virtuális kék fénybarlanggá alakították.
Azt hisszük, hogy bemegyünk valahová, pedig csak az elszíneződött falrészlet és az üveglap mellé sétálunk. Mégis úgy érezhetjük, hogy egy otthonon belüli egyedi, meditatív térben sétálunk vagy akár megpihenünk.
A nagy T alaprajzú térben elhelyezett színes, vízszintes és függőleges, döntött, illetve élükre állított üveglapok folyamatos párbeszédet folytatnak egymással és önállóan is sajátos kapcsolatba kerülnek az építészeti térrel, ajtónyílással, falakkal, padlóval.

A negatív plasztikai tér pozitív formáktól válik szoborrá.

A bejárattól balra a falszegletet átíveli egy 30 fokos átlóként befüggesztett fekete, fényes vízszintes üveglamellákból álló kompozíciós elem. Teret tagol és teret alkot. Különösen, ha megkapja a maga direkt fényét és a falsarok, mint vetítővászon felfogja a megtört vonalú szürke árnyékcsíkokat. Ekkor válik egyneművé a tárgy és az ő V alakot rajzoló kemény árnyéka.

Minimális eszközökkel, tehát térelemek kerülnek a épített környezetbe és nem mellesleg lehetővé teszik a lelki és szellemi frissülésünket, netán továbbképzésünket.
Hogy visszafelé haladjunk a térben és időben, talán érdemes szólni néhány szót a szándékosan legyengített világítású folyosó szürke padlójára és a vastag, meszelt ajtóbélletre vetülő, finom rózsaszín fénysávról is.
Nem igazán szoktunk törődni egy térrel való első találkozásunk, belépésünk lelki előkészítésével. Pedig fontos lehet.
A bevezetés, még a prózai művekben is hangulatfelkészítő szereppel bír. Egy megfelelő plasztikai érzékkel elhelyezett, irányított fénnyel rangot adhatunk a „más világba” való belépés élményéhez.
A térkompozícióvá vált építészeti tér, a 3 dimenziós világot felkínálja a képi leképezés 2 dimenziós, nonfiguratív, vagy a benne tevékenykedő emberrel együtt akár, figuratív megjelenítésére. A tér önmaga grafikájává válik.

Építész és szobrász, ha eszközeikkel közösen gazdálkodnak, akkor talán a nyakukba vehetik az identitását vesztett ember útkeresésének megsegítését. Ennek a terápiának, talán új műfajnak a lehetősége jelenik meg a kiállító tér egészében.

Bojti András

üvegszobrász

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások