hír Bachl hőszigetelés Nikecell

Konstruktív lépéssel a válság ellen

Egyesült a Bachl és a Nikecell

pestimonika | 2013.01.31
2005 óta a magyar építőipar teljesítménye nagyjából a felére csökkent. A Bachl Kft. a recesszióra a választ az összefogásban találta meg, a Nikecellel egyesülve a régió legnagyobb hőszigetelőanyag-gyártójává válhat – mondta el Varga András ügyvezető a cég sajtótájékoztatóján.

A piacon a harmadik helyet elfoglaló Bachl és a második helyezett Nikecell fúziójával létrejövő cég székhelye Tószegen, központja Balatonfűzfőn lesz. A várható árbevétele 6,8 milliárd forint, negyven százalékos piaci részesedéssel.

A Nikecell 1968-tól a Nitrokémia vállalat részeként működött, abból 1995-ben vált ki a privatizáció során, azóta német tulajdonban volt. A Schwenk cégcsoport – amelyhez a legutóbbi időben tartozott – a magyar piacról való kivonulás, illetve a hőszigetelőanyag üzletágának eladása mellett döntött, ez a szándéka éppen kedvezően esett egybe a Bachl cégakvizíciós törekvéseivel.

A stabilitás jegyében a már jól ismert Nikecell márkanév megmarad. A vakolatgyártó és -forgalmazó üzletágat viszont nem tartják meg, hanem kizárólag a hőszigetelésekre koncentrálnak majd. A termékpaletta grafit adalékanyagú termékekkel is bővülni fog.

A Bachl cégcsoport 1926-ban családi vállalkozásként kezdte meg működését Németországban. A hőszigetelőanyag-gyártáson kívül a cégcsoport az építőipar számos területén is elismert gyártó, így termékpalettáján megtalálhatók – többek között – a tégla- és betonipari termékek, az igények változásához igazodva a nyílászárók, valamint a készházak is.

A tradicionális múlttal rendelkező nagyvállalatnak napjainkban - a bajorországi Röhrnbachban található központon kívül - összesen 14 gyártóbázisa és számos kereskedelmi képviselete van, a csehországi szigetelőanyag termelőüzem és leányvállalat (1996) mellett ma már Horvátországban, Lengyelországban, Olaszországban és Romániában is értékesít a cégcsoport.

A Bachl Kft. Magyarországon elsőként, 2002-ben kezdte meg a PIR keményhab hőszigetelő lapok forgalmazását. 1 évvel később, 2003-ban jött létre Közép-Kelet-Európa első poliuretán gyártóüzeme a magyarországi Tószegen, majd 3 évvel később a termelés kiegészült polisztirol-gyártással is.

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...