hír

MÉK Küldöttgyűlés - 2014.03.28.

pestimonika | 2014.03.31
A Magyar Építész Kamara tavaly őszi tisztújítása után az első küldöttgyűlésre került sor pénteken Budapesten, a FUGA Építészeti Központban. Az újonnan megválasztott elnökség az eltelt pár hónapban a kamara szervezeti átalakítására és a jogszabályi változásoknak való megfeleltetésre fókuszált, ez a két téma volt a meghatározó a küldöttgyűlésen is.
Az előzetesen meghirdetett időponttal ellentétben csupán a megismételt küldöttgyűlés létszáma volt elegendő a határozatképességhez 172 küldött részvételével.

Dr. Hajnóczi Péter MÉK elnök a szervezeti átalakítás ismertetését a kamarai fiatalítás jegyében felkért két új szereplő - Kovács Zsófia MÉK főtitkár és Szentirmai Tamás DLA szóvivő - bemutatásával kezdte. Jelentős átalakítást jelent a kamarai munkában az elnökségi tagok nagyobb szerepvállalása. A személyükhöz delegált feladatok rendszere egyben az eddigi munkabizottsági struktúra megszüntetését is eredményezi. Hasonlóan fontos lépés volt a MÉK és a MÉK Nonprofit Kft. teljes szétválasztása, amely egyértelműbb és átláthatóbb megoldást jelent az eddigieknél.

A küldöttgyűlés fő feladata a jogszabályi változtatások átvezetése és szabályzatok megalkotása volt. A hosszabb előkészületet igénylő, szakmai kérdésekkel a MÉK elnöksége az év folyamán a Területi Elnökök Testületével egyeztetve kíván foglalkozni, törekedve a konszenzuson alapuló eredményekre, amelyeket a következő küldöttgyűlésen fog előterjeszteni.

A MÉK 2014-es költségvetését és az idei tagdíj rendezését a küldöttek nagy többséggel fogadták el, hasonlóan az elnökség által előterjesztett alapszabály és szabályzat módosításokhoz.

Rudolf Mihály DLA, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építész Kamara elnöke kérdéseire reagálva Dr. Hajnóczi Péter hangsúlyozta, hogy a szakmát különösen érzékenyen érintő témákat - tervezői díjszabás, e-ügyintézés, „állami tervezőirodák” - az elnökség kiemelten kezeli, az első két témában az MMK-val kiemelt együttműködésben, az utóbbival kapcsolatban az MMA-val és a MÉSZ-szel is közösen folyamatosak az egyeztetések a kormányzattal.

Napirendre kerültek a beszámolók, a MÉK és a Nonprofit Kft. 2014. évi programja, költségvetés tervezete, valamint az Alapszabály, Pénzügyi és Etikai-fegyelmi szabályzat módosítása, továbbá a szakmai továbbképzési, szakmai cím adományozási és szakmai gyakorlat szakirányúsága szabályzat megállapítása.

A Küldöttgyűlés megválasztotta 7 fős Országos Jelölő Bizottságát.

A Küldöttgyűlés határozatai, a jelölő bizottság tagjai, az új és az összeszerkesztett módosított szabályzatok a jegyzőkönyv hitelesítését követő napon kerülnek fel a honlapra és lépnek hatályba.

dr. Hajnóczi Péter, Szentirmai Tamás DLA

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...