Az, hogy a tatai Öreg-tó partjára egy ötcsillagos hotelt terveznek, már elég régóta rebesgetik, és folyamatosan buknak ki az ellenérvek. Hogy zöldterületet építenek be, hogy ezentúl nem sétálhat akárki végig a tó partján, hogy az új ház hatalmas monstrumként fog meredezni a tóparton. Amióta kikerültek az első látványtervek, azt is tudjuk, hogy öt csillag ide vagy oda, az építészeti nívó egy plázáéhoz lesz hasonló. (A politikai vonalba, hogy miként engedélyezhetk a megépültét, most ne menjünk bele, maradjunk a szakmai szempontoknál.) Arról azonban eddig nem olvastam, amivel a fejlesztés a legnagyobb csapást méri majd Tatára, és nyugodtan mondhatjuk, hogy történelmi örökségünkre is.
A tatai Öreg-tó partja ugyanis nem egyszerűen egy zöldfelület, hanem egy közel kétszáz éves műalkotás.
Úgynevezett tájkert. Amelyet gondos munkával alakítottak olyanra, hogy minél természetesebbnek tűnjön. Igaz, fákat kivágni, zöldet beépíteni a városok belsejében sehol nem szép dolog, de itt ennél sokkal többről van szó.
A járvány kitörése előtt voltam legutóbb Tatán, ahol a gyönyörűen helyreállított Esterházy-kastélyt járhattam be. Az erről szóló cikk is hamarosan megjelenik, de addig is idemásolom előzetesen néhány sorát:
„Bár a kastély első ránézésre szerény méretű több más főúri rezidenciához képest, valójában egy hatalmas kompozíció egyik eleme volt csupán. Fénykorában egy egész várost átszövő, óriási tájpark terült el erre, benne számos épülettel. Ennek a hatalmas kastélykertnek volt a része maga az Öreg-tó is, körülötte a romantikusra tervezett parkkal – mely a felületes szemlélő számára ma is természetes erdőnek tűnik. Ide tartozott a Cseke-tó és az angolkert, benne a mutatós kiskastély. Sőt, ennek a hatalmas kompozíciónak egyik eleme volt maga a vár, na meg persze a szóban forgó kastély is. Ha így nézzük, egyből reprezentatívabb a helyszín. A romantikus tájkertet Charles Moreau álmodta meg az 1800-as évek közepén, akire a kismartoni kastély átépítését is bízták. Tervezett számos egzotikus építményt, műromokat, sőt a várat is romantikusan romosra formálta át.”
A szocializmus nem is azzal tett igazán nagy kárt a kastélyokban, hogy hagyta lepusztulni az épületeket, hiszen ezeknek egy része megmenthető (amint azt épp itt, Tatán is láthatjuk). Sokkal nagyobb bűne, hogy a kastélykerteket, tájparkokat elherdálta, feldarabolta, beépítette. Ez a legtöbb helyen ugyanis teljesen visszafordíthatatlan folyamat volt. Gyakorlatilag egy helyen sem maradt meg teljes kastélypark: Bajnán a kastély tövében húzták át a nagy forgalmú országutat, Keszthelyen ugyan kicsit odébb, de a terület nagy része a katonasághoz került, akik laktanyákkal, barakkokkal építették be. A példákat sorolhatnánk szerte az országból.
Ami Tatán fennmaradt, az az egész országban, sőt a történelmi Magyarországon is egyedülálló.
Egy olyan dicsőséges múltnak az emléke, amely itt nem csak nyomaiban, de jó részt ma is megtapasztalható, megélhető módon maradt fenn. Ezt a páratlan kincset helyreállítani, bemutatni kellene, nem elpusztítani.
Igaz, az 1911-ben épült Eötvös Gimnázium már aránytalanul nagyra és uralkodóra sikerült – nézzük meg, mennyivel szerényebben húzódnak meg mellette az egykori piarista épületek. De még itt is ügyeltek arra, hogy a tájba komponálják, és értelmezhető legyen a tájképben.
Ezt a többszáz éves, mindent túlélő alkotást veri most keresztbe az új fejlesztés, mintha csak a 70-es, 80-as években járnánk. Olyan, mintha a Nemzeti Múzeum kertjébe építenénk hotelt, merthogy van ott egy kis hely, ahol pont elfér. Pedig ott sem véletlenül olyan a park, amilyen.
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére
