pestimonika | 2011.01.22
A TECU Architecture Award 2010 I. díját Philippe Schmit építész nyerte el, egy luxemburgi kiállítóterem bővítésével. Az eredeti épület, a historizáló stíluban épült Villa Vauban a város parkövezetében helyezkedik el, a képzőművészeti galéria 1959 óta működik benne.
Luxembourg városa 2002-ben bízta meg Philippe Schmitt építészt a meglévő villa átfogó felújításával és bővítésével, a munkálatok a múlt évben fejeződtek be. Május elsején nyílt meg újra a galéria, amely a város képzőművészeti gyűjteményének és időszakos kiállításoknak is helyet ad.
A bővítéssel a kiállítótér 350-ről körülbelül 1200 négyzetméterre nőtt. Az új részben helyezték el többek között a szobrászati galériát és a gyermekfoglalkozások számára kialakított területet. A helyszín történeti emlékeit – a Vauban által 1739-ben épített erődfalat, az 1871-73-ból származó polgári villát és az 1871-78 között létrehozott kertet és közparkot – megtartották. Az új épülettömeg felét a föld alá süllyesztették. A homlokzatot perforált vörösréz táblákkal burkolták, aminek köszönhetően az épület nem nyomja el a környező parkot, hanem inkább reflektál arra.
Az új épületegyüttest az utca felől a főkapun át, a park irányából egy új gyalogúton lehet megközelíteni. Az origamiszerűen meghajtogatott homlokzatburkolat és a tetőfelületek karakterét az anyaghasználat adja meg, ami által az épület egyszerre szoborszerű és könnyeden áttetsző. A bővítés két szintje a villa mögött a föld alól, az erődfal alapozásának vonalától indul. Ferde, a semmibe enyésző éleivel egy absztrakt tájkép hatását kelti, az építész ezzel is a környezethez, a parkhoz való illeszkedést próbálja elősegíteni.
A belső térben, a kiállítótermek térsorában a monolitikus hatású stokkolt betonfelületek, az áttetsző, savmaratott üveg, a tölgyfa padló és lépcsők határozzák meg a hangulatot. A betonfalakat kőfaragó kalapáccsal munkálták meg, hogy a beton kis kvarckristályai előtűnjenek és ezáltal a felület háromdimenzióssá és egyben könnyeddé váljon.
A homlokzati falnyílások a galéria látogatói számára a külvilággal való kapcsolatot, tájékozódási pontot biztosítanak, járókelők számára pedig betekintést a múzeum belső világába. A régi és az új kiállítótereket egymással összekapcsolták egy flexibilisen használható, körbejárható együttesként. A két épületrész között az előcsarnok biztosítja a kapcsolatot.
A bővítés - részben természetes, részben mesterséges megvilágítású – kiállítóterei nagyjából egy hossztengely mentén rendeződnek el, de kisebb eltolásokkal. Az alaprajzi rendszer meghatározza a kiállítás megtekintésének “koreográfiáját”. Az épületbe belépve a látogatók léptei lelassulnak, a park látványa egyre inkább háttérbe szorul, a helyét átveszik a belső tér részletei és felületei.

Fotó: Lukas Roth
A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások