Katona Vilmos | 2016.04.22
A távol-keleti templomépítészet új generációját virtuóz látszóbeton kompozícióiról ismerhetjük meg. A fiatal kínai és dél-koreai vállalatok a japán metabolista nemzedék építészeti eszköztárát átírva és tökélyre fejlesztve, néhány év alatt világszínvonalú templomok egész sorával kerültek a nemzetközti hírfolyamba.

A kínai O Studio Magvető temploma Guangdongban (2011) már egyenrangú vetélytársa a japán Takesi Hoszaka „betonponyvákkal” fedett kanagavai tervének (2014), de nem lehet szó nélkül elmenni a dél-koreai Gjeonggi-do város tematikusan és építészeti szempontból is összehangolt egyházi beruházásai mellett sem. Tadao Ando keményvonalas terveit eleveníti fel a Nameless Architecture betonkubusa (2013) és a két, Lee Eunseok nevéhez fűződő emeletes komplexum, a Guanggjo Dzseil és a Neulszam (2010).

Az előzőek programja hasonló, mint Oh Jong Szang légiesebb, kimagasló pengefal-toronnyal megtoldott templomáé (2015), de méretében és befogadóképességében továbbra is felülmúlhatatlannak tűnik az iArc építészcsoport tíz évvel korábbi Gjeszan temploma az északi határhoz közeli Incseonban (2005) – noha a liturgikus tér ebben az esetben vegyes szerkezetű, acél és beton tartóelemekből komponált csarnok. Elgondolkodtató, hogy a kolosszális vallási központok tervei kizárólag a kortárs design hatására alakultak-e így, vagy egyéb társadalompolitikai és lélektani tényezők, esetleg katonai-védelmi okok játszottak közre a kanonikusnak tűnő forma megválasztásánál.

Az utóbb említett város agglomerációjában épült Gumam Szungmun kápolna (2014) a legkisebb léptékű és a legkevésbé központi fekvésű a vasbeton bunkerarchitektúrát mereven követő példák között. Oh Jong Szang földszintes terve egy külvárosi parkkal szomszédos, ahonnan keskeny gyalogút tárja fel. Az útra merőlegesen állított, téglány alaprajzú tömeg a park felől zárt, előcsarnoka az oldalkertre nagyobb üvegfelületekkel nyílik. A puritán épület előtere hosszfőfalas vasbeton építmény, amelyet vakolt és porózus téglaburkolattal puhított felületek tagolnak. A felvezetést követő liturgikus tér kettős kódolású: a csupasz vázszerkezet függetlennek tűnik a téglával takart határoló faltól, holott egyetlen monolitikus tömbről van szó. A csarnok tehát – nem téve analitikus igénnyel különbséget a különböző funkciójú építőelemek között – a látszat ellenére sem minden vonatkozásban követi az ortodox modernista elveket.

Inkább a többértelműségre, a rejtjelezésre törekszik az épület. Nem mindennapi megoldás a szentély hátfalának sarokkiszögellése, amely egy rajta vízszintesen keresztülvezetett hajlított lemezzel alig észrevehetően formál egy keresztet, melynek függőleges szára a falsarok egydimenziós éle. Míg a külső homlokzaton egyértelműbben ismétlődik a kereszt-jel, bent maga a szerkezet foglalja be a vallási szimbólumot, így ha el is rejtették, stabil szegletkőként értelmezték a tervezők.


Fotók és tervek forrása: ArchDaily

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások